Ritka állatfaj a gyakornok pedagógus …

Bevallom, sosem gondoltam volna, hogy negatív hangvételű cikket közlök itt le a blogomon, de sajnos oda jutottam (jutottunk), hogy nem tudom tovább véka alá rejteni szeretett foglalkozásom iránt, vagy inkább a rendszer iránt érzett kellemetlen gondolataimat. Most egy olyan pályakezdő pedagógus sorait olvashatjátok, aki bátran – és talán kicsit naívan – hitt abban, hogy a pedagógus pálya egy világot megváltó foglalkozás és jöhet bármilyen negatívum, rossz élmény vagy más “csapás”, ő aztán biztos nem lesz pályaelhagyó. Most úgy érzem, tévedtem…

Pedagógusnak lenni hatalmas felelősség. Óriási feladat, mégha más nem is gondolja így. Felelősséggel lenni közel 30 gyermek testi-lelki-szellemi egészségéért napi 8 órában nem csak kimerítő, de folyamatosan teljes embert igénylő feladat. Fontos, hogy mit mondasz, hogyan mondod, hogyan viselkedsz velük, hogyan tanítod őket, hogyan adod át a tudást és neveled – néha az “otthon” helyett is – az adott kis csemetét, hogy az iskolából kilépve, később, sok-sok év múlva a társadalom hasznos, értékes és fontos tagja legyen.

Nem csak szellemileg, de lelkileg is nagy feladat végigkísérni az általunk ismert gyerekek életét, személyiségének változását, alakulását 8 év alatt napi 6-8 órában. Mert akkor vagy jó és különleges pedagógus, ha figyelsz a tanítványaidra. Ha megkérdezed, hogy hogy van aznap, akkor időd is van rá, hogy meghallgasd. Ha éppen nincs jól vagy van valami különleges esemény a gyerek életében, akkor meg pláne. Igen, lehet nem lesz időd abban a  szünetben pisilni, netán harapni pár falatot, de ez a kis idő most nem rólad szólt. Hanem a gyerekről, a bizalmáról, amit beléd fektetett és ezért szívesen von be az életébe, a gondolatai révén a kis fejébe.

Nagyon kíváncsi volnék, hogy ha azok az emberek döntenének a pedagógusok fizetéséről, akik nap mint nap kapcsolatban vannak velük, látják-tapasztalják-érzik és köszönik az elhivatottságát, szorgalmát, lelkiismeretes felkészítő munkáját, plusz erőfeszítéseit, azok mekkora fizetéssel jutalmaznák őt azért a sok mindenért, amit megteszünk értük nap mint nap.

A kötelező, a “nem kötelező, de elvárt” és az “el nem várt, de elvégezhető” feladatokról szólva egyaránt. Kötelező, mint órát tartani, közben ugye nem betegnek lenni, nehogy elmaradjon az óra vagy ne sérüljön annak szakszerűsége. Dolgozat- és füzet előírás és javítás, naplókitöltés, osztályozás, értékelések megfogalmazása, házi feladatok átbeszélése. Részvétel az értekezleteken, szülőiken és fogadóórákon.

Nem kötelező, de elvárt vagy “szabadon elvégezhető” feladataink is vannak bőven. Ilyen a programszervezés, lebonyolítás, a versenyfelkészítések, korrepetálások és tehetséggondozások. Órarenden kívüli nyelvi foglalkozások tartása és minden megtörtént esemény szavakba öntése, hogy az iskola dolgairól tudjon a világ, hiszen büszkék vagyunk az eredményeinkre. naná, hiszen sok munkánk volt benne.

A sor még koránt sem teljes, az itt felsoroltak bizony csak a jéghegy csúcsa. “Majd kipihenitek a 2 és fél hónap nyári szünetben.” – jönnek egyből a válaszok a tájékozottabbnál tájákozottabb hozzászólóktól. Menjünk neki röviden ennek a történetnek is. Mint mindenkinek, a pedagógusnak is van éves szabadsága, amit akkor vesz ki – nem vehet, hanem vesz! -, amikor a gyerekek nincsenek iskolában. Mit jelent ez? Őszi, téli, tavaszi és nyári szünet. Szuperül hangzik ez a sok semmittevés, de valahogy mégsem tolongunk a pályán…

Az iskolának június közepén vége, de június utolsó munkanapjáig a pedagógusnak is ugyanúgy be kell járni, hiszen minden nap van értekezlet, teremrendezés, papírmunka, adminisztráció. Vicces találóskérdés: melyik az a foglalkozás, ahol a munkavállalónak saját maga kell kifestenie azt a helységet, amelyben dolgozik? A helyes megoldás bizony a pedagógus. A festéket “szerencsére” nem kell saját zsebből megvennünk, de szakembert már nem tud szerezni és finanszírozni hozzá a fenntartó szervezet. Tragikus helyzet …

Ha szuper jófej pedagógus vagy, akkor nyárra természetesen táborokat szervezel vagy részt veszel az iskola által szervezett táborokban, amik általában július hónapban valósulnak meg. Ebben a naptári évben én 3 hetet töltöttem emiatt szintén az iskola falai között, hiszen a nyári napközis táborunknak az adott otthont. A pedagógus tanévkezdése pedig augusztus 21-e, ami azt jelenti, hogy a nyári szünet 4 hétre zsugorodott esetemben. Ami még mindig szuperül hangzik, ugye?A bökkenő csak annyi, hogy ha a megmaradt szabadság napunkat szeretnénk kivenni év közben, akkor azt bizony le kell dolgoznunk. Tankönyvet pakolunk augusztusban a bejárós időszak előtt, az őszi-téli-tavaszi szünetben az iskolában csücsülve ügyelünk azokra a gyerekekre, akikre nem tudnak otthon felügyelni. Újabb találóskérdés: van még egy ilyen foglalkozás, ahol az éves szabadságot (ami nem haladja meg a kivehető szabadnapok számát) ledoloztatják a munkavállalóval? Költői kérdés, persze, amikkel tömve van a padlás.

A cikk, ami miatt billentyűzetet ragadtam, az a csalódottság. A szomorúság és a düh. Mert nem elég, hogy eddig sem voltunk túlfizetve, de a mai napon megtudtuk, csökkentették a fizetésünket. És valóban, a csökkentett értékről szóló értesítés miatt pittyent meg a telefonom. Mit gondoljak akkor így a munkámról? Hogy álljak hozzá a hétköznapokhoz, a pluszban vállalt feladatokhoz, a heti (maximum) 6 helyettesítéshez és egyéb kiírt gyerekfelügyeletekhez, ha közben azt érzem, a befektetett munkám és energiám kevesebbet ér. Az, amit képviselünk, adunk, a szorgalmunk, a lelkesedésünk, a tenniakarásunk így van értékelve.

Köszönjük! Köszönöm azon gyakornok és nem gyakornok pedagógusok nevében, akik kevesebbet kaptak. Így talán kisebb szívfájdalommal hagyjuk ott majd a gyerekeket, a tanítványainkat, szeretett iskolánkat és a pályát.

Tornai Boglárka, egy elkeseredett, fiatal pedagógus

Reklámok

Hatvanhat

Minden tanév a számokról szól. Hány nap van még hátra következő szünetig? Hányast adtál a legutóbbi dolgozatra? Hány órája van egy nap veled a gyerekeknek? Én most egy másik aspektusból tekintettem végig az előttem álló tanéven, és a szám, ahová érkeztem, az a hatvanhat.

Hatvanhat. Ennyi szempárral kerülök szembe egy hetem során a tanórákon abban az esetben, ha csak a saját óráimat látom el, nem helyettesítek más pedagógust, nincs óraösszevonás és nincs hiányzó. Hatvanhat mindent látó szembogár figyeli azt, hogy hogy érkezem meg hozzájuk és hogyan viselkedem velük a tanórán. Például tökéletesen visszaadják, hogy milyen testtartással szoktam magyarázni, mesélni vagy éppen várni rájuk az ebédlő előtt a kézmosó csapoknál, amikor az utolsó poros mancsú kisbékámat is visszaküldöm, mert szappant használni ebben az osztályban mi bizony szoktunk.

Ennyi okos kobakos diák hallgatja a szavaimat. Azt, hogy hogyan beszélek hozzájuk. Nevetnek néha a vicceimen és körmölnek, ha éppen a következő órára elkészítendő házi feladatot jelölöm ki nekik – legalábbis, legjobb esetben, ugye … 😊 Kívülről fújják már a szófordulataimat, a hanglejtésemet. Tudják, mikor mondanám, hogy „a kutya füle-fáját neki” vagy „hahó, faló”, vagy éppen mikor kiabálom azt, hogy „Manóföldiek, sorakozó!”.

Hatvanhat. Ennyi gyermek szívja magába azt az attitűdöt, életszemléletet, hangulatot, huncutságot és komolyságot, és minden egyebet, amit képviselek előttük az órákon, mint Bogi néni. Ennyi gyereknek tudok adni valamit ebben a tanévben. Valami olyat, ami segíteni fog nekik abban, hogy ügyesebbek, okosabbak, kreatívabbak, kedvesebbek, szorgalmasabbak legyenek. A legfőbb célom talán az, hogy jobb kisemberekké válhassanak, ahogyan cseperednek ez alatt a néhány év alatt, amit együtt töltünk az iskola falai között és az Óperenciás-tengeren túlon.

Te belegondoltál már, hogy hány ember életére vagy hatással akárcsak egy hét vagy egy nap leforgása alatt? Mindenki, aki lát, hall vagy másmilyen úton-módon (fel)figyel rád – legyen az felnőtt vagy kisgyermek – vesz belőled egy szeletet. Mindezt azért, mert szüksége van rá – tudatosan vagy tudattalanul is.

Ezen sokszor gondolkodom, legfőképpen akkor, mikor olyan helyzetbe kerülök, ahol érzem, hatalmas fontossága van annak, hogy a kialakult váratlan helyzetre hogyan reagálok. Például amikor festünk és kiborul a sötét, koszos festékes víz a padlóra vagy amikor otthon marad az egész tolltartó aznap reggel. A lehetséges reakciók száma és módja szinte végtelen, ezért ilyenkor a legelső gondolatom mindig ez: ha én lennék ebben a helyzetben, nekem mire lenne ilyenkor szükségem? Nekem jól esne-e kisgyermekként, ha leteremtenének, sőt még ügyetlennek is hívnának csak azért, mert megbotlottam vagy mert nem figyeltem teljesen merre is megyek? Biztosan nem. A padló linóleum, baja nem esik és két perc alatt fel lehet mosni. Az élmény így is beleég a gyermek fejébe, és biztosan jobban figyel majd, de ha megnyugtatóan fordulok hozzá, azzal arra tanítom, hogy hibázni lehet, és nem arra, hogy borítson ki mindent legközelebb.

A képzeletbeli batyumban erre a tanévre talán ezt vinném magammal: éljünk kicsit tudatosabban és kedvesebben egymással a jelenben. Figyeljünk arra, hogy mit képviselünk, főleg azok előtt, akiknek fontosak vagyunk, akik figyelnek ránk és akár még fel is néznek ránk, mert a tanító nénijük/bácsijuk, kollégájuk, barátjuk, családjuk vagyunk. Mutassuk meg nekik, hogy így is lehet. Hátha más is kedvet kap így hozzá …

Kreativitással és szeretettel a Mesezene módszer szolgálatában

Izgalmas fejszébe vágtam a fejem a tavalyi tanév elején, mikor az új elsős lurkóim vártam az iskolapadba: úgy döntöttem, saját vizuális kultúra tanmenetet készítek magamnak a tanévre. „Hát azt meg minek? Hiszen az internet telis-tele van ilyen-olyan óraszámra kidolgozott tanmenetekkel, csak időpocsékolás.” – gondolhatják most sokan magukban, és igazat is kell adnom nekik. Minden gondolata igaz, kivéve az utolsó: időpocsékolás. Valóban az lenne?

A gyakorlott pedagógus rutin szerűen készül fel a következő tanítási évre. Megkapja a jövő tanévi tanóráit, átlapozza az új tankönyveket és az internetet, majd letölti a megfelelő tanmenetet 36-72-108 vagy több órára.

Első évfolyamon a „rajz” órák száma heti 2, ami azt jelentette, hogy egy olyan dokumentum elkészítésére vállalkoztam önként, ami illeszkedik a kerettantervez, az iskolánk helyi tantervéhez, tartalmazza az órák címét, anyagát, feladatát, mindezek mellet pedig minden óránál szó esik arról, hogy milyen fejlesztő hatással van az adott tanóra a gyerekekre és milyen eszközöket, anyagokat fog igényelni.

Nagy falat volt, valóban, de ami elindította bennem a gondolatot és a végsőkig motivált, az az a betűtanulási módszer volt, mellyel még tavaly nyár végén sikerült megismerkednem: Ványi Ágnes és Szűcs Antal Mór Mesezene módszere.

Ez a Meixner-módszerhez illeszkedő program mesékkel, szerethető és hétköznapi(!) mesehősökkel kedvelteti meg a gyerekekkel az olvasást, a betűket, a meséket, a fantázia világát. Nagyszerű módszer, tényleg csak ajánlani tudom minden kollégának, hogy nézzen-járjon utána, mi fán terem ez a Mesezene.

Felötlött a fejemben a gondolat: miért ne jöhetne hozzánk Medve Ede a rajz órákon? Miért ne dicsérhetné meg festés közben a gyerekeket Sihu Huba? Nem is kellett több, leültem tehát és kidolgoztam egy olyan vizuális kultúra tanmenetet az első osztályosaim számára, melynek minden óráján a legújabb szereplő (szépen, a megismerkedés sorrendjében) hozza el nekünk a feladatot és segíti az óra végi értékelést.

A tanmenet a tantárgyközi kapcsolatok maximális kiaknázására épít. A dupla órák időt és lehetőséget adnak arra, hogy az előkészítés és szemléltetés során a felmerülő kérdésekre részletesebben is választ adjunk, hogy egyes témákban mélyebben elmerüljünk vagy akár elkalandozzunk a gyerekek érdeklődésének megfelelően. A tanév során a vizuális kultúra tanórák alkalmával etikai, matematikai, ének-zenei, magyar nyelvi, környezetismereti, technikai, testnevelési és informatikai ismeretek is felmerülnek.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a tanórák során nem a megismert meseszereplők kerülnek elkészítésre, hiszen azok már ott vannak velünk és ők segítik az alkotási folyamat elindítását, az értékelés és beszélgetés lebonyolítását. A kreatív foglalkozások során maximum kiegészítő jellegű „karakterek”, távoli „rokonok” jelenítődnek meg (pl. Gág Ági külföldi barátai, Gy, a hintapaci papírló barátai, Zokni Zoli unokatestvérei, Zokni Zorka és Zokni Zénó, stb.)

Az alkalmazott technikák és anyagok a tanév során többször is újra előkerülnek, így lehetőséget adva azok használatának elsajátítására, megfelelő mértékű gyakorlására. A tanórák során a gyerekek számára biztosítva van a lehetőség az egyéni látásmódjuk és kreatív ötleteik megvalósítására, a megadott eszközök kreatív alkalmazására.

A tanmenet maximálisan igazodik a Nemzeti Alaptantervhez és kerettantervhez. Jelen állapotában a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola helyi tantervéhez lett igazítva, de mindenki kedve és lehetőségei szerint tud változtatásokat alkalmazni rajta.

Minden szereplő külön duplaórát kap a tanmenetben. Ez a Vakáció órával 25 alkalmat fed le, így 11 duplaórát szabadon hagyva a pedagógus számára a tanmenet szabad alakítására. Mivel a vizuális kultúra tanórákon készülnek el általában azok a teremdekorációk, melyek jeles napokkal, nemzeti hagyományokkal és ünnepekkel kapcsolatosak, így a két értékelő órát kivéve a tanmenetben 1-1 alkalom a Márton-napi portékák, a Mikulás, karácsonyi és farsangi dekoráció, illetve a március 15-i és húsvéti ünnepi tárgykészítéssel foglalkozik. Természetesen ezek igény szerint változtathatók, alakíthatók.

Az órák során a Mesezene mesék mindig előkerülnek, természetesen a szereplő megérkezése nélkül, hiszen addigra már a magyar nyelv órákon találkoznak velük a gyerekek, a játékok már a rajz órai mese kezdetekor a teremben tartózkodnak. Csak felelevenítő mesélés történik. Fontosnak tartom, hogy egy-egy mesét többször is meghallgathassanak a gyerekek, hiszen kedvenc történetünket mi is szívesen olvassuk/hallgatjuk újra és újra. Azért is fontos eleme az óráknak a mese bemutatása /olvasása, mivel a közös beszélgetés és később a kreatív foglalkozás mind ebből hömpölyögnek tovább.

A cikkben megjelenő gyerekmunkák mind a tavalyi tanév során készültek a cikkben tárgyalt tanmenet instrukciói által. Ha érdekel a tanmenetem, kedves kolléga, akkor nagyon szívesen megosztom veled. Jelentkezz e-mailben a tornaiboglarka@gmail.com e-mail címen és küldöm is.

Jó tanév kezdést mindenkinek!

A tanító néni engem szeret, hiszen …

A tanító néni engem szeret, hiszen rám mosolyog a reggeli sorakozó előtt és a nevemen szólítva köszön minden nap. Megkérdezi, hogy hogy aludtam vagy hogy hogyan indult a reggelem. Érdekli, hogy mit álmodtam és az is, hogy van-e már bennem reggeli. Ha van még szabad keze (vagy kisujja), akkor lehetek akár a negyedik párja is a sorakozónál!

A tanító néni engem szeret, hiszen emlékeztet rá, hogy a teremben mit hová kell tennem. Arra tanít, hogy mindennek megvan a maga helye és egy idő után én is belátom, hogy a sok kis tappancs csak akkor fér el kényelmesen a teremben, ha a táskák és úszás cuccok nem összevissza hánykolódnak padsorok között. Nekem is jobb rendben és tisztaságban tanulni, de ezt én még csak most gyakorlom.

A tanító néni engem szeret, hiszen mesél nekem ebéd után. Egy mesét akár többször is. Egymás után. Elváltoztatja a hangját, kalimpál a kezével, néha suttog és néha még a padsorok között is kószál. Nagyon vicces! Papírból koronát készít, hogy a fejemre tegye, amikor a herceg szerencsét próbálni indul és zsenília drótból kishangyát hajtogat, ha éppen arról szól az aznapi történet. Hangszert ad a kezembe, mert tudja, hogy megbízhat bennem és verseket is tanít, mert ő már tudja, hogy a versek sokszor nagyon mókásak tudnak lenni.

A tanító néni engem szeret, hiszen mindig van nála 1-2 színező, amit odaadhat nekem. Megdicsér, ha elkészültem és büszkén rakja ki a tanterem vagy a folyosó falaira a munkáimat. Ilyenkor nagyon büszke vagyok magamra, és lehetek is – azt mondja. Üres lap is van nála, mindenféle méretben, ha rajzolni szeretnék. Sőt, néha még zenét is kapcsol a kreatív alkalmakhoz, ha nem felejti el. Mindig mosolyogva és érdeklődve fogadja a rajzom vagy más kézműves kis ajándékaimat. Megköszöni és tényleg örül neki! Szereti, ha mesélek neki magamról meg a hörcsögömről és ő is szívesen mesél nekem érdekes dolgokat magáról. Szeretem, ha mesél. Nagyon jól ismerem már a tanító nénim.

A tanító néni engem szeret, hiszen nem lesz mérges, ha valamit elrontok vagy nem tudok egyből megcsinálni. Lehet, hogy nem írja le helyettem a hullámvonalat vagy nem festi meg helyettem a fa törzsét festékkel, esetleg nem mondja el a dolgozat megoldását, de amikor újra és újra megpróbálom, ő bátorít és ugyanúgy örül annak, hogy egyre ügyesebb vagyok, mint ahogy én is. Tudom, néha ő is hibázik és ezt ő is tudja nagyon jól. Tudom, mert be szokta ilyenkor ismerni. Ezért én is szeretek – és merek is!- őszinte lenni vele.

A tanító néni engem szeret, hiszen elmondja, hogy mi az, amiben ügyes vagyok és azt is, hogy hogyan tudok egyre jobb és ügyesebb lenni önmagamnál. Örülök neki, hogy nem a legszebben rajzolóhoz és a leggyorsabban íróhoz hasonlítja az én munkámat. Mindig van egy újabb jó tanácsa és mosolyog a szíve, amikor látja, hogy érdeklődő szempárok és nyitott fülek figyelnek a szavaira. Nagyon igyekszik vicces, szórakoztató vagy érdekes, mesébe és játékba burkolt feladatokat hozni nekünk. Lehet, hogy nem mindig sikerül neki, de szerintem törekszik rá!

A tanító néni engem szeret, mert mindig hangosan elköszön tőlem, mikor elindul hazafelé. Szereti, ha én is így teszek, mikor anyag/apa/mama/papa délután értem jön, ettől csak még boldogabban jön be másnap hozzánk. Otthon is sokat gondol a másnapi tanulásunkra és kalandjainkra, ezért még néhány órán keresztül papírt vág, feladatlapot szerkeszt, nyomtat, fénymásol, előkészül, dolgozatot javít, meg ilyenek. Azt hiszem.

A tanító néni engem szeret, hiszen amikor összefutok vele az utcán, mindig jókedvűen köszön vissza nekem és szívesen visszaölel, ha odafutok hozzá. Ha pedig a nyári szünetben táborozik velem, akár heteken keresztül, akkor szerintem tényleg nagyon szerethet. 🙂

Minden gyermek más és ez ugyanúgy igaz a tanító nénikre is. Nem viselkedünk és nem szeretünk egyformán, de az biztos, hogy aki erre a pályára lép és nem is szeretné egyhamar elhagyni azt, az a gyerekek miatt végzi a munkáját nap mint nap. Szerencsés vagyok, mert elsőseim vannak és rengeteg szeretetet kapok tőlük akárhányszor csak találkozom velük. Néha hangosak, néha türelmetlenek (még) egymással, és néha nagyon izgágák… De minden nap ők azok a 6-7 éves kisfiúk és kislányok, akik másfél hónappal ezelőtt kezdték még csak megismerni ezt a valamit, amit úgy hívunk, az iskolás éveink. Igyekszem tudásom legjavával utat mutatni nekik és segíteni őket abban, hogy merjék kibontakoztatni a kis személyiségüket, hogy negyedikes korukban úgy engedhessem el a kis kezüket, hogy érdeklődő, tanulni és iskolába járni szerető gyerekektől búcsúzhassak majd el. Ez a legfőbb célkitűzésem mind közül. Remélem, sikerül.

Bogi néni

Te is több vagy, mint egy matek hármas!

 

Egy évem volt a negyedikeseimmel. Egy évem volt rá, hogy egymáshoz szokjunk, hogy megismerjem őket, hogy taníthassam őket és egyengethessem a kis iskolai életüket. Sokat beszélgettünk, nevettünk, tanultunk és gyakoroltunk – és milyen jól is tettük! Nem az a pedagógus vagyok, aki csak bemegy, tisztességesen letanítja amit kell, aztán libbenek is tovább. Nem csak azért, mert nekem teljesen más a stílusom, hanem azért is, mert egy gyerkőc tanításának folyamata határozottan könnyebb és egyénre szabhatóbb, ha ismered azt a tanulót, aki előtted ül, akinek magyarázol. Ha ismered a kis arcát annyira, hogy lásd, mikor van mentális teljesítőképességének csúcsán, mikor terhelhető kevésbé egy rosszabbul indult reggel miatt, ha tudod mi az, ami érdekli és motiválóerőként hathat rá, akkor olyan feladathelyzetekbe tudod helyezni a gyermeket, hogy észre sem veszi, de tényleg szórakozva tanul, és ami a legfontosabb, egy nyugodt és befogadó légkörben sajátíthatja el az új ismereteket. Jól csinálja a pedagógus a dolgát, ha az óra után a gyermek egyszerűen “nem tud kikapcsolni”, és még szünetben is csak mondja és mondja, jön és kérdez vagy éppen mesél arról, amit már tud vagy éppen gondol a dolgokkal kapcsolatban.

Remek osztályom volt ilyen szempontból. Kreatív, kíváncsi, aktív gyerekek, akik jöttek, csacsogtak, kérdeztek, viccet meséltek és az év során kinyitották a lelkük kicsi könyvét, hogy én azt bizalommal és megértéssel olvasgathassam nap mint nap. Egy nagyon érdekes adok-kapok játék volt ez köztünk.

Aztán közeledett az év vége, amikor már számolgattuk az átlagokat, kerestünk az elbújt piros pontokat a füzetekben és könyvekben. Nem volt mindenki mindenből négyes-ötös, de persze a “javítás” vagy inkább “szépítés” lehetőségét megkapta mindenki. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy mennyire befolyásolja ez a néhány szám a gyermek saját magáról alkotott képét, az önértékelését. Ilyenkor születnek meg azok a gondolatok néhány gyermekben mint például a “nem vagyok elég jó”, “nem vagyok olyan jó, mint ő”, “buta vagyok”, “kevesebbet érek, mert nem tudom” és társai.

Nem lehet hármas a bizonyítványban vagy megbüntetnek. Nem lehet több négyesem, mint ötösöm, mert az nem elég(!) szép. Nem lehetek nem kitűnő, hiszen eddig mindig(!) az voltam. Ha belegondolunk, hogy sok gyermek számára ezt jelenti az év vége, vagy akár maga az iskola, az azért eléggé elszomorító, de legalábbis elgondolkodtató.

Ebben a tanévben az volt az egyik nagy célom a “saját” gyerekeimmel, hogy megszerettessem velük a matematikát. Azzal is, aki eddig is versenyekre járt, és azzal is, akinek papírja van arról, hogy nehézséget okoz neki a matematikai gondolkodás megértése és a feladatok pontos kivitelezése. Hogy ezt milyen eszközökkel és módszerekkel igyekeztem elérni, az megérne egy másik hosszú cikket is, úgyhogy ezt most nem is részletezem. 🙂

A másik nagy célom az volt, ami talán még az elsőnél is fontosabb, hogy észrevegyék egymásban a jót, rátaláljanak saját pozitív értékeikre és ha nem is éri őket minden nap pozitív élmény a tanulmányaik miatt – mert mindenki számára vannak nehezebben tanulható tantárgyak és anyagrészek-, saját kis lelkük és értékeik hadd csillogjanak ezeken a napokon is és ők is lássák meg egymás csillogását a hétköznapok során.

Innen jött az ötlet egy olyan búcsúajándék megalkotásához, ami ezeken a csillanásokon és pozitív megnyilvánulásokon alapszik. A gyerekek a hivatalos bizonyítványon túl egy Különleges Bizonyítványt is kaptak tőlünk. Ez a bizonyítvány 5 érdemjegyet tartalmazott olyan tantárgyakból, amelyekből az alsós tanulmányaik során a legtöbbet csillogtak. 🙂 Ilyen tárgyak voltak többek között – a teljesség igénye nélkül – a Humorérzék, Mosolygósság, Tisztelettudás, Segítőkészség, Életvidámság, Energikusság, Kreativitás, Kedvesség és Megbízhatóság.

Hatalmas élmény volt számomra ez az egész. Nem csak a bizonyítványok megírása, de a szülők előtt való felolvasása is és azok rendkívül pozitív és hálás fogadtatása. Sok bizi felkerült a Facebook-ra is, így a távolabbi rokonok és barátok is együtt tudtak örülni a kitűnő Különleges Bizonyítványoknak. 🙂

Nagyon fontosnak tartom, hogy a tanulóim ne csak arról kapjanak visszajelzést, hogy a rövidtávú memóriájuk hogyan funkcionál (=osztályzatok a naplóban), hanem arról is, hogy milyen más emberi értékeik vannak, amikre igen is fel kell hívnunk a figyelmüket. Hiszen ezekre ugyanolyan büszkének kell lenniük, mint arra, hogy éppenséggel fel tudják már sorolni a hónapok neveit vagy tudnak írásban osztani kétjegyű osztóval. Mind nagy öröm, ebben egyetérthetünk. 🙂

A cikkem azért íródott, hogy ötletet adjak más pedagógus kollégáim számára, akik épp “elengedni” készülnek egy-egy osztályt és személyre szabott, egyéni, de mégis frappáns ajándékötleten gondolkodnak. Azért íródott, hogy megmutassam, mennyi mindenre képes egy egyszerű pedagógus, hogy bearanyozza az összes diákja utolsó alsós napjait és büszkén indíthassa őket az útjukra felsős tanulmányaik felé.

Köszönök mindent, 4.b! 🙂

Ha érdekel, hogy pontosan hogyan is nézett ki egy ilyen Különleges Bizonyítvány, akkor Kattint ide! ->

Véget ért az angol műveltségterületi továbbképzésem a TÓK-on! – őszinte véleményem a képzésről

10 hónapnyi olvasás, gyakorlás, tanulás ért véget a pénteki nappal, amikor kisétáltam a TÓK épületéből a Kiss János altábornagy utcában. Azt kell mondjam, hogy talán még nem is fogtam fel, hogy vége lett. Drasztikusan hangozhat így ez a megfogalmazás, de higgyétek el, mire végigolvassátok a cikket, addigra rájöttök, mennyi mindent forgatott fel az életemben ez az év.

Utoljára a képzésről még novemberben írtam, amikor még nagyon az elején jártunk mindennek. Nagyjából tényleg úgy éreztem magam ez alatt a közel egy év alatt, hogy még arra sincs időm, hogy összeszedjem és leírjam a gondolataimat a tanulmányaimmal vagy bármivel kapcsolatban. Sajnos..

Egy kis háttérinfó, amivel könnyebb átérezni a helyzetet. Eléggé sikerorientált és maximalista embernek tartom magam, ezért szó szerintem MINDEN időmet arra szántam, hogy kimaxoljam a képzést – mint eddig mindent (érettségi, képzések, nyelvvizsgák, vizsgatanítások, …). Minden dolgozat mindig legyen ötös (vagy max. 4-es), ne legyen hiba az előadásaimban, mindenhez hozzá tudjak szólni, mert szuperszónikusan felkészült vagyok. Ugye.

Na, hát nagyjából a harmadik hónap után jöttem rá, hogy ez itt most nem fog menni. De én azért megpróbáltam … és ha úgy vesszük sikerült is, mert az államvizsga napjaiban minden részvizsgámat ötösre értékelték, én voltam az egyetlen, aki kitűnő eredményekkel jött el tegnap az épületből. Jó nekem, igaz? 🙂

Mi kellett ehhez, hogy ez így sikerüljön? Először is rengeteg áldozatot kellett hozzak. Olyanokat is, amik miatt elgondolkodtam azon is, hogy egyáltalán kellett-e nekem ez az egész, hogy miért nem tudok leállni, miért kell mindig tanuljak valamit, miért kell egyszerre több és teljes embert igénylő feladatokba fejest ugranom.. Szociális életem a nullával volt egyenlő, az alvásról ébren álmodtam maximum és a képzés végéhez érkezve már a gyerekekre sem tudtam annyira koncentrálni, mint szerettem volna, hiszen nem maradt már energiám rájuk. A 2018 km Kihívásom teljesítéséről maximum csak álmodni tudtam. 🙂

Még egy adag háttérinfó, most magáról a képzésről. A képzés egy év alatt végezhető el. Régen több évig tartott (volt, hogy 4 évig!!) alapjáraton is, de a “továbbképzési piac” miatt összetömörítették az egészet 2 félévbe. Rossz döntés volt. Ez sem a tanároknak, sem a hallgatóknak nem kényelmes. Persze, tudom, ez egy oktatási intézmény, nem a kényelmen van a fő hangsúly.. de amikor egyesével potyognak ki a hallgatók a csoportból vagy a kettes-hármasnak is örülünk, mint majom a farkának, az azért beszédes, hiszen a rövid határidők és a nagy tényanyag miatt lehetetlenség volt úgy felkészülni, ahogy elvártuk volna magunktól. Sajnáltam azokat, akiknek különböző okok miatt ott kellett hagyni a csoportunkat, de valóban nem minden élethelyzettel volt összeegyeztethető egy ilyen intenzív képzés.

Milyen pozitívumai voltak mégis a képzésnek? Mit adott az életemhez? Megismertem 3 csodálatos kislányt és a családjaikat, akikhez a mai napig járok angolozni. Szavakat tanulunk, mondatokat, mesét olvasunk. Igyekszem megszerettetni velük az angol nyelvet, és úgy érzem, nagyon jó úton járunk. 🙂 Nagyon jó kis csoportunk volt a képzés során, örülök, hogy őket is megismerhettem! Nagyon sokat fejlődött az angolom, írott és beszélt formában egyaránt, aminek nagyon örülök, mert a gimi óta nem volt lehetőségem nyelvet tanulni. Elég sok mindenen elgondolkodtatott, főleg most így, hogy vége, és azt kell mondjam, hogy nem csak a fejemben lévő tudást alakította át a képzés, hanem a gondolkodásmódomat is egyes dolgokról. Ami még pozitívum, hogy újra rátaláltam a kültéri futásra és utolsó alkalommal már 9 km-t is le tudtam futni.

Mi lesz most? Nem szeretnék már tanulni, az tuti. 🙂 Legalábbis ilyen hosszú és energiaigényes vállalkozásba most nem szeretnék belefogni. Júniusban egy kétnapos továbbképzésre megyek, illetve augusztusban szintén. Szeretnék feltöltődni, pihenni és felkészülni lélekben és fizikailag is a szeptemberre, az új Gyermekeimre, az elsőseimre.

Ez az én véleményem. 🙂

Államvizsgázóknak: 10 segítő gondolatom a sikeres szakdogavédéshez

Tavaly is és idén is nagy sikerrel vettem a vizsgaidőszakot, mindkét államvizsgám Jeles érdemjegyet kapott. A minap kaptam egy levelet egy nagyon kedves olvasómtól és ezen felbátorodva arra gondoltam, ahelyett hogy privát levélben válaszolnék, inkább készítek egy cikket a gondolataimról a szakdolgozat-védésről, hogy a következő évek végzős hallgatóit is megnyugtathassam, segíthessem, inspirálhassam. 🙂

1. Ismerd a dolgozatodat!

Ha a saját dolgozatodat te írod, akkor elviekben erre a pontra nem is kell nagy hangsúlyt fektess, de ha az államvizsgád előtt már jóval befejezted, beköttetted és leadtad a dolgozatod, a nagy nap előtt mindenképp fusd át a munkád! Légy tisztában azzal, mit is adtál/adsz ki a kezeid közül. Ez nem csak azért hasznos, mert a felmerülő vizsgáztatói kérdésekre azonnal és hitelesen tudsz válaszolni, de a védésed során is sokkal magabiztosabbnak és lendületesnek látnak, ami bizony aranyat ér. 🙂

2. Jogod van a kérdéseidhez!

Bár talán ezt iskola és kar válogatja, nálunk a TÓK-on előre megkapjuk a kérdéseket a szakdolgozatunkhoz, melyek felmerülnek az értékelése során. Ha a konzulensed nem jelentkezik és már nagyon közel van a napja a vizsgádnak, mindenképpen keresd őt telefonon vagy e-mail-ben, hiszen neked is az a legjobb, ha fel tudsz készülni a felmerült kérdésekre és nem kell hebegned-habognod a vizsgabizottság előtt.

 

3. Készíts PPT-t!

Lehet, hogy PPT nélkül is megállod a helyed, ha kiselőadásról vagy más jellegű prezentációról van szó, de én akkor is azt javaslom, hogy legyen egy útmutató, egy segítség, ami szerint felépíted a kis “beszédedet” és nem csak úgy csapongva beszélsz a védésed során.

4. Milyen a jó prezentáció a védéshez?

Először is rövid és tömör. Csak a lényeg szerepeljen benne, az is csak címszavakban. Ne egész mondatokat írj bele, és ami az egyik legfontosabb, hogy ne váljon “felolvasó délutánná” a védésed. Ha te csináltad a szakdogád és te készítetted hozzá a ppt-t, akkor érteni fogod a címszavakat, amiket beleírtál. Hogy izgalmasabb legyen, helyezz el benne képeket, diagramokat! Lehetőleg olyanokat, amik a dolgozatodban is szerepelnek, ezzel kiemelve a lényeget azon vizsgabizottsági tagok számára, akik nem olvasták esetleg a dolgozatod.

5. Ne hagyd, hogy elterelődjön a figyelmük!

Beszélj folyamatosan, légy lelkes a témáddal kapcsolatban! Ha azt látják rajtad, hogy felkészületlen vagy vagy netán unod a saját mondandód, akkor ők is unni fogják és elkezdik lapozgatni a dolgozatod, bele-bele olvasnak. Mi a következménye ennek? Fél mondatokat olvasnak, és új kérdések is megfogalmazódhatnak bennük, amikre nem tudtál előzőleg felkészülni.

6. Miről beszélj a védés során?

Miért ezt a témát választottad, hogyan épül fel a dolgozatod (milyen részei vannak), milyen tézissel (alapötlettel, elgondolással) indultál neki, mi lett a “vizsgálatod” eredménye (mire jutottál), milyen eszközöket használtál a vizsgálat/kutatás során (kérdőív, óraterv, interjú, vizsgálat, kísérlet, stb.), ezek hogyan segítették a konklúzió megszületését, hogyan tudod ezt az eredményt hasznosítani majd a munkád során a hétköznapokban. Ha minden itt felsorolt pontról egy-egy diát készítesz, plusz a kapott kérdésekre is igyekszel válaszolni újabb diákon, akkor az terjedelmében is teljesen megfelelő. 🙂

7. Mi van akkor, ha rosszabb megajánlott jegyet kaptál, mint amire számítottál?

A megajánlott jegy nevében is benne van, hogy ez még nem egy végleges érdemjegy. Ha ügyesen felkészülsz a védésre, akkor bizony előszeretettel csapnak hozzá egyet a megajánlott jegyhez, ha látják rajtad, hogy felkészült vagy, ismered a munkád és tudsz róla beszélgetni. Nagyon ritka esetben adnak rosszabb jegyet védésre a megajánlottnál – hidd el, azért is “meg kell dolgozni”..

8. Mi a menete az államvizsgának? Mikor kerül sorra a szakdogavédés?

Az államvizsga menetéről, lépéseiről már tavaly készítettem egy összefoglaló cikket, amit itt találtok: https://mosolypolc.wordpress.com/2017/06/22/igy-zajlik-az-allamvizsga-a-tok-on-tanito-szakon/ Ez a cikk legpontosabban az ELTE TÓK államvizsgáját hivatott bemutatni, tehát mint említettem, máshol lehetnek eltérések. 🙂

9. Csak a lényeget!

Félősöknek idegőrlő lehet az az 10-15 perc, amit a bizottság előtt kell eltölteni a dolgozata védésével, de higgyétek el, egy átgondolt, szépen felépített dolgozat-bemutatás és védés bizony pont ennyi ideig tart, ezért nincs is szükség (sem idő!) arra, hogy jelentéktelen “rizsázásba” kezdj. Szép, kerek mondatokban beszélve, magadat pontosan és választékosan kifejezve, néhány odaillő szakterminust megcsillogtatva el lesznek ájulva tőled! 🙂

10. Érted vannak, nem ellened!

Bár neked – valószínűleg – ez lesz az első alkalom, a tanáraid már több száz szakdolgozat védésen vettek részt. Bizony, hallottak már nálad jobbat is és sokkal sokkal rosszabbat is. Állj hozzá pozitívan, légy bátor és merj kiállni a munkád mellett, hiszen egy ilyen dolgozat elkészítéséhez rengeteg olvasás, tanulás és munkaóra kellett. Légy magadra büszke, légy magabiztos és akkor sikerülni fog! 🙂

Sok sikert minden államvizsgázónak!