Egy évem volt a negyedikeseimmel. Egy évem volt rá, hogy egymáshoz szokjunk, hogy megismerjem őket, hogy taníthassam őket és egyengethessem a kis iskolai életüket. Sokat beszélgettünk, nevettünk, tanultunk és gyakoroltunk – és milyen jól is tettük! Nem az a pedagógus vagyok, aki csak bemegy, tisztességesen letanítja amit kell, aztán libbenek is tovább. Nem csak azért, mert nekem teljesen más a stílusom, hanem azért is, mert egy gyerkőc tanításának folyamata határozottan könnyebb és egyénre szabhatóbb, ha ismered azt a tanulót, aki előtted ül, akinek magyarázol. Ha ismered a kis arcát annyira, hogy lásd, mikor van mentális teljesítőképességének csúcsán, mikor terhelhető kevésbé egy rosszabbul indult reggel miatt, ha tudod mi az, ami érdekli és motiválóerőként hathat rá, akkor olyan feladathelyzetekbe tudod helyezni a gyermeket, hogy észre sem veszi, de tényleg szórakozva tanul, és ami a legfontosabb, egy nyugodt és befogadó légkörben sajátíthatja el az új ismereteket. Jól csinálja a pedagógus a dolgát, ha az óra után a gyermek egyszerűen “nem tud kikapcsolni”, és még szünetben is csak mondja és mondja, jön és kérdez vagy éppen mesél arról, amit már tud vagy éppen gondol a dolgokkal kapcsolatban.
Remek osztályom volt ilyen szempontból. Kreatív, kíváncsi, aktív gyerekek, akik jöttek, csacsogtak, kérdeztek, viccet meséltek és az év során kinyitották a lelkük kicsi könyvét, hogy én azt bizalommal és megértéssel olvasgathassam nap mint nap. Egy nagyon érdekes adok-kapok játék volt ez köztünk.
Aztán közeledett az év vége, amikor már számolgattuk az átlagokat, kerestünk az elbújt piros pontokat a füzetekben és könyvekben. Nem volt mindenki mindenből négyes-ötös, de persze a “javítás” vagy inkább “szépítés” lehetőségét megkapta mindenki. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy mennyire befolyásolja ez a néhány szám a gyermek saját magáról alkotott képét, az önértékelését. Ilyenkor születnek meg azok a gondolatok néhány gyermekben mint például a “nem vagyok elég jó”, “nem vagyok olyan jó, mint ő”, “buta vagyok”, “kevesebbet érek, mert nem tudom” és társai.
Nem lehet hármas a bizonyítványban vagy megbüntetnek. Nem lehet több négyesem, mint ötösöm, mert az nem elég(!) szép. Nem lehetek nem kitűnő, hiszen eddig mindig(!) az voltam. Ha belegondolunk, hogy sok gyermek számára ezt jelenti az év vége, vagy akár maga az iskola, az azért eléggé elszomorító, de legalábbis elgondolkodtató.
Ebben a tanévben az volt az egyik nagy célom a “saját” gyerekeimmel, hogy megszerettessem velük a matematikát. Azzal is, aki eddig is versenyekre járt, és azzal is, akinek papírja van arról, hogy nehézséget okoz neki a matematikai gondolkodás megértése és a feladatok pontos kivitelezése. Hogy ezt milyen eszközökkel és módszerekkel igyekeztem elérni, az megérne egy másik hosszú cikket is, úgyhogy ezt most nem is részletezem. 🙂
A másik nagy célom az volt, ami talán még az elsőnél is fontosabb, hogy észrevegyék egymásban a jót, rátaláljanak saját pozitív értékeikre és ha nem is éri őket minden nap pozitív élmény a tanulmányaik miatt – mert mindenki számára vannak nehezebben tanulható tantárgyak és anyagrészek-, saját kis lelkük és értékeik hadd csillogjanak ezeken a napokon is és ők is lássák meg egymás csillogását a hétköznapok során.
Innen jött az ötlet egy olyan búcsúajándék megalkotásához, ami ezeken a csillanásokon és pozitív megnyilvánulásokon alapszik. A gyerekek a hivatalos bizonyítványon túl egy Különleges Bizonyítványt is kaptak tőlünk. Ez a bizonyítvány 5 érdemjegyet tartalmazott olyan tantárgyakból, amelyekből az alsós tanulmányaik során a legtöbbet csillogtak. 🙂 Ilyen tárgyak voltak többek között – a teljesség igénye nélkül – a Humorérzék, Mosolygósság, Tisztelettudás, Segítőkészség, Életvidámság, Energikusság, Kreativitás, Kedvesség és Megbízhatóság.
Hatalmas élmény volt számomra ez az egész. Nem csak a bizonyítványok megírása, de a szülők előtt való felolvasása is és azok rendkívül pozitív és hálás fogadtatása. Sok bizi felkerült a Facebook-ra is, így a távolabbi rokonok és barátok is együtt tudtak örülni a kitűnő Különleges Bizonyítványoknak. 🙂
Nagyon fontosnak tartom, hogy a tanulóim ne csak arról kapjanak visszajelzést, hogy a rövidtávú memóriájuk hogyan funkcionál (=osztályzatok a naplóban), hanem arról is, hogy milyen más emberi értékeik vannak, amikre igen is fel kell hívnunk a figyelmüket. Hiszen ezekre ugyanolyan büszkének kell lenniük, mint arra, hogy éppenséggel fel tudják már sorolni a hónapok neveit vagy tudnak írásban osztani kétjegyű osztóval. Mind nagy öröm, ebben egyetérthetünk. 🙂
A cikkem azért íródott, hogy ötletet adjak más pedagógus kollégáim számára, akik épp “elengedni” készülnek egy-egy osztályt és személyre szabott, egyéni, de mégis frappáns ajándékötleten gondolkodnak. Azért íródott, hogy megmutassam, mennyi mindenre képes egy egyszerű pedagógus, hogy bearanyozza az összes diákja utolsó alsós napjait és büszkén indíthassa őket az útjukra felsős tanulmányaik felé.
Köszönök mindent, 4.b! 🙂
Ha érdekel, hogy pontosan hogyan is nézett ki egy ilyen Különleges Bizonyítvány, akkor Kattint ide! ->
