Ma rájöttem, hogy a főzés az egyik kedvenc hobbimmá vált. És mivel imádok enni és új dolgokat kipróbálni, ez nem is alakulhatott volna szebben. 🙂 Ma a Líra könyvesboltban jártunk, ahol számos olyan könyvvel találkoztam, amit legszívesebben egyből hazahoztam volna.
Imádom a könyveket, a szép és igényes borítókat, jó minőségű fotókat és érdekes írásokat, legyen az szakkönyv, nyelv-, szakács- vagy gyermekek számára írott könyv. Ezek azok a könyvek a Szakácskönyv kategóriában, amelyekből szívesen inspirálódnék:
Volt szerencsém – ezek közül – 5 könyvet “élőben” is átlapozni, megcsodálni, de mindegyiket szívből tudom ajánlani azoknak, akik szintén ismerkednek a vegetáriánus vagy vegán ételekkel vagy szívesen frissítenék a repertoárjukat egészséges ételekkel. 🙂
Mostanában igyekszem jobban odafigyelni arra, hogy mennyit és mit is eszem. Nem vagyok vegán, de szívesen készítek állati eredetű termékektől mentes ételeket magamnak, amelyekről találhattok képeket az 
Az elmúlt egy hétben egy különleges vendégünk volt itthon, egy párnapos verébfióka személyében. Szegénykének nem indult valami biztatóan a sorsa: szülei úgy döntöttek, hogy egy lakótelepi emeletes ház második emeleti szellőzőjében alapítanak családot. Innen esett ki Bonnie, a pár (3-4) napos verébfióka a lengőfolyosónkra, ahol anyu talált rá. Mivel a fészekhez visszarakni esélyünk sem volt, a folyosónkon pedig kutyusos családok is laknak, ezért behoztam őt egy kibélelt dobozkában. Bonnie akkor még csupa bőr volt, valami vörös bogyótól pedig sötétvörös volt a fél feje. Féltem, hogy a zuhanásban megsérülhetett, ezért igyekeztem minél óvatosabban bánni vele.
Óránként etettük őt az általunk készített keverékkel (főtt tojás, egy kevéske alma, kalciumos víz, egy kevés konzerves macska kaja) minden nap reggel fél6-6-tól este nagyjából fél10-10-ig. Jól betáblázta Bonnie a szabadidőnket, még jó, hogy amíg nem ért igazi happy end-et a történet vége, addig sikerült megoldani, hogy mindig legyen vele valaki.
Ugyanis a szellőzőből nem jött semmi csipogás és felnőtt madarak sem jártak vissza a fészekhez többé. Nem tudtunk felmászni és leszerelni a szellőző fedelét – nem is a miénk -, hogy benézzünk, de reméljük Bonnie volt az egyetlen aprócska szellőzőlakó.
Mivel egyre nehézkesebbé vált, hogy folyamatosan legyen vele valaki, valamint abban sem voltunk biztosak, hogy ezzel a “diétával” mindent megkap, amire szüksége van, ezért utána néztünk, hogy hová tudnánk elvinni Bonnie-t, ahol szakértők foglalkoznak vele, tudnak figyelni az egészségére, és amikor eljön az ideje, akkor visszaengedik őt a Nagyvilágba.
A legtöbb időt talán az vette igénybe, hogy egy olyan logót sikerüljön megalkotnom, ami kidolgozásában és motívumában is hozzám passzol. Gondolataim ezer felé cikáztak, bonyolultabbnál bonyolultabb ötleteket sikerült összeszednem, mikor eszembe jutott a legkézenfekvőbb kiindulási pont: a nevem. Boglárkának hívnak, ami egy növény neve is egyben, ezért döntöttem úgy, hogy egy általam rajzolt boglárka virágot szeretnék logónak. Igen ám, de szkenner és mindenféle digitális rajzoló tábla híján elég nehéz volt megszülnöm egy ilyen munkát. Saját tabletem már elég régóta nincsen, ezért kölcsönkértem egyet, leszedtem egy egyszerű programot – ami konkrétan két percenként fagyott le -, és megalkottam ezt az egyszerű vonalakból álló virágot.
