Könyv – A kutya különös esete az éjszakában

curious-incident2015 Reading Challenge – Egy eredetileg más nyelven íródott könyv

“Én mindent látok. Ezért nem szeretem az új helyeket. (…) De a legtöbb ember lusta. Sose néznek meg mindent. Épp csak súrolja a tekintetük a dolgokat, úgy, ahogy az egyik biliárdgolyó épp csak súrolja a másikat. (…) Aztán már semmit sem vesznek észre, mert elkezdenek valami másra gondolni, például: (…) “Félek, nem zártam el a gázt!”. De ha én állok egy vidéki mezőn, én mindent észreveszek. (…) 1. A mezőn 19 tehén van, köztük 15 fekete-fehér és 4 barna-fehér. 2. A távolban van egy falu, amiből látszik 31 ház és egy templom, aminek a tornya szögletes és nem csúcsos.  (…) 6. Háromfajta füvet látok, és a fűben kétfajta virágot. 7. A tehenek többsége dombnak fölfelé áll. ”

A tizenöt éves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója – egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg. Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében.

tumblr_l84w7jNNE21qzgtijo1_500Régebb óta foglalkoztatott már ez a könyv, a böngészőm könyvjelzői között találtam rá újra és úgy döntöttem, keresek egy pontot a reading challenge-ben, aminek megfelel.  Bár már a cím is elég volt hozzá, hogy utánaolvassak, miről is szólhat ez a könyv, az ajánlója sem okozott csalódást. Szeretem az olyan könyveket, amit “gyerekek mesélnek el nekünk”, és az, hogy most egy autista kisfiú történetét ismerhettem meg, sokat könnyített azon, hogy megszeressem a főhősünket. ( A tanítóképző fősuli után szeretnék gyógypedagógiai végzettséget is szerezni, és kiemelten érdekelnek az autista és SNI-s gyerkőcök. )

The-Curious-Incident-of-the-Dog-in-the-Nighttime-Book-WallpaperZseniális, ahogyan Mark Haddon megalkotta Christopher karakterét, és ahogyan személyes elbeszélésein keresztül elénk tárul egy izgalmas utazás története. Az egész könyv nem egy hosszú olvasmány (260 oldal), 1-3 nap alatt az ember a végére is ér. Miután beindulnak az események, esély sincs arra, hogy letedd a könyvet, mert azon aggódsz, hogy Christopher sikerrel vegye azt a számtalan akadályt, amit a kis kalandja tartogat számára.

cropped-bild_freilicht0002Szívből tudom ajánlani mindenkinek ezt a könyvet, aki kíváncsi arra vagy jobban bele akar látni abba, hogyan gondolkodhatnak az autista emberek/gyerekek a nagyvilágban; milyen nehézségekkel kell szembenézniük nap mint nap; hogyan viszonyulnak hozzájuk a hétköznapok emberei és hogy milyen eredménye lesz Christopher gyilkossági nyomozásának.

Reklámok

Könyv – A kutya különös esete az éjszakában” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s