Konyha – DIY – Túrós puffancs

IMG_2891_2Egyszer már elkészítettem, és már akkor tudtam, hogy nektek is meg szeretném mutatni ezt a remek receptet, amit nagyon könnyű elkészíteni, kalóriaszegény a végeredmény, így garantáltam imádni fogjátok! 🙂 A túrós puffancs sok összetevőt és ügyességet nem igényel, lásd: én, aki egy palacsintát nem tudok megfordítani, itt semmi problémám nem adódott az elkészítése közben. 🙂

Hozzávalók egy-két főre (4 puffancshoz): 2 evőkanál zsírszegény light túró * másfél evőkanál liszt * 1 darab tojás * 1 csapott evőkanál xilit * egy csipet só * egy evőkanál olaj

Az eredeti recept: 250 gramm zsírszegény light túró * 3 evőkanál liszt * 2 darab tojás * 2 evőkanál cukor * egy csipet só * 1-2 evőkanál olaj

IMG_2880A tészta elkészíthető úgy is, hogy az összes összetevőt összedobálod egy tálba, összekevered, aztán uccu, sütöd is ki. Én a piskótatészta elkészítéséhez hasonló módszert alkalmazom, hogy kicsit puhább és könnyebb legyen a tészta állaga. A tojásfehérjét habosra verem, a sárgáját pedig összekeverem először a xilittel, majd a morzsolt túróval. A túrót apróbb darabokra morzsolom még a kanállal is.

IMG_2882     IMG_2884

IMG_2887Amikor már a túró is a tojássárgájás keverékben van, akkor összeforgatom a felvert tojásfehérjével és hozzáadom a másfél evőkanál lisztet. A lenmaglisztemnek lába kélt, így most én is búzalisztet használtam. A sütéshez egy serpenyő kell, valamint az olaj, illetve a puffancsok forgatásához egy serpenyőlapát. Egy puffancs sütése nem vesz több időt igénybe, mint egy palacsinta elkészítése.

IMG_2890IMG_2892Az elkészült puffancsokat akármilyen gyümölccsel párosíthatjátok. Szórjátok meg kakaóporral vagy ízesítsétek a kedvenc lekvárotokkal! 🙂 Én egy puffancsot egy nagy evőkanálnyi tésztából készítettem. A két puffancs összesen 140 kalória, így ebéd utáni desszertnek vagy uzsonnára is kiváló! 🙂 Diétás étrendbe is könnyen beilleszthető. Jó étvágyat hozzá!

Advertisements

Konyha – DIY – Túrós puffancs” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s