5 után a 6 – én vagyok Forrest Gump!

csHolnap pénteeeek! 🙂 De azért a csütörtököt is van miért szeretni. Én a mait azért szerettem különösen, mert volt időm reggel egy órát sportolni, csodaszép körmöt készítettem a vendégemnek és sok időm volt pihenni. Remélem a ti napotok is jól telt! 🙂

IMG_50482Ma extra korán keltem, hogy a reggeli edzésem előtt legyen időm bekapni egy pár falatot.  Félzsíros túrót ettem egy kevés cukorral. Sajnos a xilitem köddé vált (majd még nyomozok utána), és joghurtom sem volt itthon, hogy azzal édesítsem, így megint sima cukrot használtam. 😦 Szomorú tény.

csutNagyon büszke vagyok magamra, mert ennyit még sosem futottam. Már az is nagy élmény volt, hogy az 5 km-t teljesítettem, de hogy hatot! A 6 az egyik kedvenc számom, nagyon szeretem. 🙂 Legközelebbi alkalommal a cél az 500 kalória elégetése lesz. Lehet szurkolni, vajon sikerül-e vagy sem. Futás előtt egyébként mindig nyújtok, illetve a gépen van 5 perc egyre gyorsuló bevezető sétám, a végén pedig 5 perc cool down. Ezekkel együtt összesen 50 percet töltöttem el a gépen, amit sosem gondoltam volna magamról, hogy meg tudok csinálni.

IMG_50572Tízóraira még mindig az édeset kívántam, így az egyik kedvenc édességem bolti verzióját választottam, cukrászdában persze egészen más az élmény. 🙂 Egy ilyen kis 90 grammos nyalánkságban igen sok a kalória, ezért igyekszem ritkán választani, de ma annyit futottam, hogy fogjuk rá, hogy ezzel “ünnepeltem. 🙂

IMG_50662Ebédre a világ legfinomabb salátáját készítettem el. A mai adagban az volt a különleges, hogy öntet helyett csak egy kevés citromlével locsoltam meg a felaprított zöldségeket. Sokkal alacsonyabb így a kalóriatartalom és nem nyomja el az öntet a zöldségek természetes, finom ízét. Próbáljátok ki így is! 🙂

IMG_50622Nap közben többször is randiztam a narancslevemmel. A salátához is ezt ittam, illetve uzsonnára mást nagyon nem is kívántam, annyira tele voltam még a hatalmas adag salátámmal. Egy normál bögre (300 ml) 12%-os narancslé 24 kalóriát tartalmaz. Nektek melyik a kedvenc gyümölcslevetek? 🙂

IMG_50682 Vacsorára jöhetett egy kis hús, Vagyis inkább “hús”. Igen, tudom, jobban járok, ha meg sem nézem, hogy mi mindent tartalmaznak ezek a virslik, de az talán kicsit enyhít a dolgon, hogy vitaminok is vannak benne (elvileg..). Az utolsó két szelet Slimmm kenyeremmel és egy kevés majonézzel pont elég is volt. Fontos megjegyzés magamnak: light majonézt kell beszereznem vagy utána kell néznem egy jó házi majonéz receptnek.

Ki ne felejtsem! Délután még volt egy adag gabonapelyhem, amit sajnos pontosan nem tudtam lemérni, mert nem itthon voltam. Ezzel együtt 1050 kalóriát, de nagyon maximum is 1200 kalóriát ettem ma, mozgással pedig 432-t égettem el. Király nap volt, már várom a holnapot! 🙂 Jó éjszakát!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s