TimeTravel Workout Challenge 2016

ttwc

Itt az idei évi kihívásom! 🙂 2015-ben egy olvasó challenge-et választottam, idén pedig egy mozgásosat. Ma a biciklin ülve elhatároztam, hogy az edzéseimmel kapcsolatban szeretnék újévi fogadalmat tenni, és ha már ott vagyok, akkor teszek arról is, hogy egész évre kitartson a lelkesedés: ezért “hoztam létre” a TimeTravel Workout Challenge 2016-ot! (Ilyen névvel nem találtam edzésről szóló kihívást, ezért használom a létrehozni szót! 🙂 De azért csináljátok velem!)

Hogy pontosan mit is takar ez a kihívás, azt ebből a cikkből megtudhatjátok! 🙂

A kihívás lényege egyszerű: 2016-ban megtenni 2016 km-t, ugynais ez volt az újévi fogadalmam. Nem kocsival, nem busszal, hanem saját erőből. Sétálva, futva, biciklin, ellipszis gépen, rákjárásban, ahogy csak szeretnéd!

Igen, számolhatnánk visszafelé is, 2016-tól 0-ig, de úgy gondoltam, hogy sokkal izgalmasabb lenne egy időutazás keretei közé beágyazni ezt az egészet. Mit is jelent ez? Időszámításunk kezdetétől indulunk. Minden egyes edzés végén megjegyezzük a megtett távot. Amennyit megtettél, ott tartasz az időben. A cél az, hogy az év alatt eljussunk napjainkig, azaz 2016-ig! 🙂

A móka kedvéért itt a blogon nem csak a megtett km-eket dokumentáló képeket fogom közzé tenni nektek, hanem felsorolom azokat a történelmi eseményeket, amiken az adott edzés alkalmával túl jutottunk.

A képpel történő dokumentálás a folyamat követését szolgálja, és bizonyítja, hogy zajlik a munka. 🙂

Ha Te is szeretnél csatlakozni a kihíváshoz, akkor nem kell mást tenned, mint Facebookon vagy Instagramon #timetravelworkoutchallenge2016 vagy #mosolypolcchallenge2016 hashtagek valamelyikével posztolod, hogy hol tartasz az időben. 🙂

Talán minden világosabb lesz, ah olvassátok a később megjelenő cikkemet, ugyanis a ma reggeli edzéssel kezdetét vette az én TimeTravel Workout Challenge-em! 🙂

Advertisements

TimeTravel Workout Challenge 2016” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s