FÉLIDŐ – TTWC 35. workout

Hihetetlenül gyorsan telik az idő, hat hónap már el is repült az évből, ami szerint a kihívásomban (2016 km megtétele sportolással egy év alatt) legalább 1008 km-nél kellene tartsak. Ez a júniusi összefoglaló az eddig “számításba nem vett” edzéseimet tartalmazza még június utolsó napjairól és a legutolsó alkalomról, az elsejei edzésemről. Kíváncsi vagyok én is, hogy hol tarthatok, na nézzük! 🙂

instaMég június 25-én volt egy nagyon rövid biciklizésem, amikor is az új sportkamerámat szerettem volna kipróbálni, de sajnos megfelelő méretű micro SD kártya híján ez nem tudott megvalósulni. A lényeg, hogy 4,76 km-t beírhatok így is.

Ezt követően 29-én indultam újra ismét, gondoltam biciklizek egy jó nagyot a természetben. Ez alkalommal a biciklim akadályozott meg ebben. A nyerget tartó csavar annyira kilazult, hogy nem tudtam ülve biciklizni, így 6,5 km után inkább hazajöttem. Amit viszont meg szerettem volna mutatni itt még, hogy miért imádok ilyenkor a természetben biciklizni. Miattuk: 🙂

Elsején egy gyors edzésre ugrottam le a terembe, de életem egyik legjobb tekerése volt! 🙂 Köszönet Beyoncé-nek, vagyis a számainak, illetve azoknak az embereknek, akik nem foglalták el éppen akkor a “biciklimet”. 😀 45 perc alatt 20,97 km-t tettem meg.

20160701_192127

Így összesen 955,61 km-nél tartok, ami nem az igazi, van egy 50-es lemaradásom durván, de majd behozom! 🙂

Időutazás 924 és 955 között:

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s