Bonnie, a verébfióka története

bonnieAz elmúlt egy hétben egy különleges vendégünk volt itthon, egy párnapos verébfióka személyében.  Szegénykének nem indult valami biztatóan a sorsa: szülei úgy döntöttek, hogy egy lakótelepi emeletes ház második emeleti szellőzőjében alapítanak családot. Innen esett ki Bonnie, a pár (3-4) napos verébfióka a lengőfolyosónkra, ahol anyu talált rá. Mivel a fészekhez visszarakni esélyünk sem volt, a folyosónkon pedig kutyusos családok is laknak, ezért behoztam őt egy kibélelt dobozkában. Bonnie akkor még csupa bőr volt, valami vörös bogyótól pedig sötétvörös volt a fél feje. Féltem, hogy a zuhanásban megsérülhetett, ezért igyekeztem minél óvatosabban bánni vele.

Extrém gyorsasággal kezdtem utána nézni, hogy hogyan is lehetne őt életben tartani. Két megoldást találtam: 1. A fészekhez közeli “ágra” egy általam készített kisfészekben helyezzem vissza, hogy a szülei megtalálhassák és etethessék. 2. Ha tollas már, akkor rakjam le egy bokor tövébe, majd ha megnyugszik, akkor tovább gyakorolja a röpködést és megy a dolgára. A bökkenő ebben csak az volt, hogy egyik sem volt igazán megoldható, ezért pár napig velünk élt bent a lakásban.

19758145_1581637755188742_1788651217_nÓránként etettük őt az általunk készített keverékkel (főtt tojás, egy kevéske alma, kalciumos víz, egy kevés konzerves macska kaja) minden nap reggel fél6-6-tól este nagyjából fél10-10-ig. Jól betáblázta Bonnie a szabadidőnket, még jó, hogy amíg nem ért igazi happy end-et a történet vége, addig sikerült megoldani, hogy mindig legyen vele valaki.

Szerencsére sérülésnek nem láttuk nyomát, esténként szépen aludt, és elfogadta az ennivalót tőlünk. 1-2 nappal a megtalálását követően megpróbáltuk kirakni az eredeti fészek közelébe, hogy hátha rátalál a családja, de az volt a gyanúnk, hogy szomorúbb a helyzete, mint ahogy azt gondoltuk.. :/ Ugyanis a szellőzőből nem jött semmi csipogás és felnőtt madarak sem jártak vissza a fészekhez többé. Nem tudtunk felmászni és leszerelni a szellőző fedelét – nem is a miénk -, hogy benézzünk, de reméljük Bonnie volt az egyetlen aprócska szellőzőlakó.

19692191_1582786288407222_1528742249_nMivel egyre nehézkesebbé vált, hogy folyamatosan legyen vele valaki, valamint abban sem voltunk biztosak, hogy ezzel a “diétával” mindent megkap, amire szüksége van, ezért utána néztünk, hogy hová tudnánk elvinni Bonnie-t, ahol szakértők foglalkoznak vele, tudnak figyelni az egészségére, és amikor eljön az ideje, akkor visszaengedik őt a Nagyvilágba.

Így találtunk rá a Vadmadárkórházra, ami Székesfehérváron és Sukorón is fogadja a beteg vagy talált madárkákat. Július 6-án ért véget Bonnie 6 napos nyaralása nálunk és költözött át Sukoróra, ahol gondját viselik ezután. 🙂 A Vadmadárkórház önkéntes alapon, támogatások segítségével látja el a madarak ápolását és gondozását, ezért kérlek Titeket, hogy ha tehetitek, akkor a Linkre kattintva keressétek fel az oldalukat és ha támogatni szeretnétek őket, akkor bátran tegyétek meg!

Rengeteget tanultunk ebből a durván egy hetes kalandból a madarakról, magunkról és az emberi segítőkészségről. Eddig három beteg szemű kiscicát mentettünk meg az utcáról és juttattunk el szerető családhoz, valamint egy tollas rigófiókának segítettünk biztonságot nyújtani addig az erkélyünkön, amíg megfelelően nem tudta használni a szárnyacskáit, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer egy csupabőr kis csőrös csodáról fogunk majd gondoskodni. 🙂