Filmek – A lány a vonaton

mv5bmjewndu4ntqwml5bml5banbnxkftztgwmzq2mjiwmdi-_v1_ux182_cr00182268_al_Tavaly szeptember 1-én írtam egy cikket, még a Reading Challenge keretein belül. Imádtam olvasni, mert érdekes volt, fordulatos és tényleg nagyon izgalmas. A könyv vs film vitában némelyest változott a hozzáállásom, bár nem ez a film váltotta ki ezt belőlem. Úgy gondolom, hogy egy film is lehet önmagában jó alkotás, még ha nem is tudja visszaadni mindazt, amit a könyv tartalmaz. Egy jó film nem attól jó film, hogy a könyvvel történő versengése során győzelmet arat, hanem amikor úgy jön ki az előadásról a néző – aki olvasta a könyvet és aki nem, az is -, hogy ezt érdemes volt megnézni.

Nos, A lány a vonaton azért egy kicsit más tészta – sajnos. A könyvet számomra egyértelműen élvezetesebb volt olvasni, mint ezt a filmet nézni. Mivel több mint egy éve olvastam a könyvet, erősen élénk emlékeim nem voltak már a részleteket illetően, de a sztori a fejemben nagyjából megvolt, és kíváncsi voltam, miként gondolták ezt megjeleníteni a vásznon. Nem mondom, hogy nagy csalódás volt a film. Inkább kicsi vagy közepes. Sokkal izgalmasabbra is meg lehetett volna csinálni.

the-girl-on-the-train-1900x560-1475809357

Ha a könyvet nem olvastam volna, akkor tuti sokkal jobban vártam volna a filmet, mert az előzetest én nagyon jónak ítéltem meg. Így is vártam, mert szeretek olyan filmeket nézni, aminek a történetét könyv formájában ismerem meg először.

Reklámok

Öt lány és Siófok ..

Remekül sikerült a múlt hetem: edzés, nyaralás, szórakozás, mozi. Mivel a héten keddtől csütörtökig nem voltam itthon, hétfőn igyekeztem előre dolgozni, ezért letekertem 24.77 km-t, ami kicsivel több, mint 4 napi adag.

20160718_121312

Addig élvezem a nyár finom gyümölcseit, amíg csak tehetem, úgyhogy a héten kétszer is készítettem belőlük salátát. Egy banán-nektarin-kiwi-sárgadinnye, később pedig egy banán-nektarin-ribizli-fekete szeder kombinációt.

Keddtől csütörtökig pedig bevettük Siófokot! Én személy szerint még sosem voltam itt, szórakozni vagy nyaralni sem, de volt már közülünk, aki igen. Nagyon jól éreztük magunkat, és hoztam néhány képet az ott szerzett élményekről. 🙂 Volt egy szuper fotózásunk, ettünk egyet egy jó étteremben, buliztunk a sétányon és egy kicsit még napoztunk is. Szerencsére nagyon jó idő volt akkor, bár a Balaton vize nem tudott ennyi napfénytől eléggé felmelegedni, így a pancsolás elmaradt.

13730621_1036086606427580_1370830230_o

Szombaton csak egy lusta-edzésre volt energiám, csupán 8,46 km-t tettem meg, így az előző hét végén a kihívást 1.076,68 km-nél zártam.

A moziban ezen a héten is két filmet sikerült megnéznem: Amikor kialszik a fény (Lights out) és Star Trek: Mindenen túl. A horror filmet nagyon vártuk, mert a trailer szerintem eléggé jól sikerült, de sajnos nem adott annyit, mint amennyit elvártunk tőle. A Star Trek viszont annál inkább! Szép volt, látványos, átgondolt, és nagyon örültem, hogy a William Shattner féle legénység is “megjelent” a filmben.. 🙂

Ezen a héten keddtől kezdem az edzéseket, hiszen van még bőven mit bepótolni. Szombaton ismét elutazom, de igyekszek majd időt keríteni a cikkírásra. Szép hetet! 🙂

Pokemonok segítenek a kihívásomban?

Screenshot_2016-07-17-12-28-11Már Magyarországon is elérhető a legújabb őrület, a Pokemon GO, aminek én is “áldozatául estem”, de cseppet sem bánom! Rengetegen nőttünk fel ezen a mesén, mindenkinek megvoltak a kedvenc kis lényei, amiket most ténylegesen össze is gyűjthet a “való világban”. Jó kis idő- és akkumulátorgyilkos alkalmazás. 🙂

A játék nagyjából egy pokemonokkal teletűzdelt cardio applikáció, ami akár a kihívásom teljesítésében is segíthet. 🙂 A pokemon-vadászat  mellett a héten sikerült háromszor is eljutnom a terembe, összesen 87,84 km-rel lettem közelebb a célomhoz. 1.043,45 km-nél tartunk! 🙂 Igyekeztem – viszonylag – sokszor menni edzeni, mivel a jövőhéten csak a hétfőm, a péntekem és a szombatom lesz szabad.

Volt alkalmam kipróbálni egy újabb SaladBox salátát, amelyik a MostWanted névre hallgat. Isteni finom volt, ez egy fokkal jobb összeállításnak bizonyult számomra, mint az előző alkalommal választott Caesar saláta. Itt az idő kijelölni a következőt! 🙂

Amik miatt igazán imádom a nyarat – a jó idő mellett – azok a finom, édes gyümölcsök! Mindig van itthon 1-2 fajta, így szuper gyümölcssalátákat tudok készíteni reggelire. 🙂 Kedvenceim a sárgadinnye, banán, eper, nektarin és kiwi.

Ezen a héten a moziban két vetítésen is voltam: Jégkorszak: Nagy Bumm és Mielőtt megismertelek. A Jégkorszak mesefilm-sorozat új részét muszáj volt megnézni, hiszen az előző négyet is láttam, és mindig kitalálnak valamit, amiről egy újabb rész szólhat. Bolondos, vicces, aranyos, egy adag mondanivalóval – inkább a felnőttek számára. A Mielőtt megismertelek pedig egy csodálatosan gyönyörű film, amin ugyanannyit lehet mosolyogni, nevetni és sírni is. Szép történet, jó karakterek. Százas zsebkendőt bekészíteni! Most ismét nyereményjáték van a Cinema City mozikban, úgyhogy egy pár filmet biztosan megnézünk még augusztus végéig. 🙂

20160715_180200

Film – The Martian / Mentőexpedíció

brA héten volt szerencsém annyi szabadidőre szert tenni, hogy egy film erejéig beülhessek a moziba. A választás egyértelmű volt, hiszen mióta megtudtam, hogy Andy Weir könyvét, A MARSI-t megfilmesítik, azóta meg szerettem volna nézni. És most végre sikerült! 🙂 Aki még nem látta, az is nyugodtan megnyithatja a cikket, nincs spoiler alert – bár a magyar cím így is igazából sokatmondó… 😀

Bővebben…