Mivel telik a tanév-előkészítő időszak egy pályakezdő pedagógus számára?

Előkészítő időszaknak a tanulmányi időszakot megelőző heteket nevezzük, amikor a pedagógus az iskolába bejárva felkészül az éves munkájára. Mivel az én baráti körömben is voltak olyanok, akiket meglepett, hogy a pedagógus nem szeptember elsején teszi be a lábát először az intézménybe, ezért úgy vélem, hogy sok embernek – főleg a jelenleg végzős pedagógus hallgatóknak – hasznos lehet ez bejegyzés. 🙂

back2school-2635456_960_720

Az előkészítő időszak rengeteg mindenre jó, mégis, a legelső időszak leginkább az ismerkedésről szól. Megismered a kollégákat, a vezetőséget, az intézményt, magát az épületet, a tantermet vagy tantermeket, ahol dolgozni fogsz. Nekem hatalmas nagy szerencsém van, mivel ott kezdhetem életem első tanévét tanító néniként, ahol én is kisiskolás voltam, így az épületet és a kollégák nagy részét már eleve ismertem.

Mivel frissen szerzett diplomával gyakornokként kezdünk, ezért heti 20 órában fogjuk elkezdeni a munkát. Hogy pontosan miből mennyit és melyik osztályban fogsz tanítani a tanévben, az szintén ebben az időszakban derül ki. A pontos órarend szintén ebben az időszakban kell, hogy hozzád eljusson. Én egy viszonylag alacsony létszámú (23 gyerkőc) negyedikes osztályt kaptam, ahol osztályfőnök-helyettesként kell majd megállnom a helyem ősztől. Matematikát (+felzárkóztatás és tehetséggondozás), technikát és vizuális kultúrát fogok nekik tanítani, valamint napköziben leszek velük egy csomót. Szívesen tanítottam volna felsőben is vizuális kultúrát (ez a műveltségterületem), de talán így az első évre sokkal szerencsésebb, hogy csak a “saját” osztályommal fogok együtt tanulni. Főleg, hogy munkával párhuzamosan két iskolát is végzek majd. Pontos órarendem még nincsen, de remélem minél hamarabb kialakul. 🙂

Az egyik legfontosabb és kezdőként talán a legnehezebb és legmelósabb feladat lehet, hogy évfolyamonként minden tantárgyhoz éves tanmenetet kell készíteni. Szörnyen hangzik, igaz? Félni azért nem kell tőle, mivel sok olyan tankönyv van, amihez találni lehet tanmenetet az interneten. Arra viszont nagyon figyelni kell ilyen esetben, hogy az össz. óraszám stimmeljen. A második lehetőséged, hogy a kollégáid vagy régi tantárgypedagógiás tanítód segítségét kéred és velük egyeztetve, a segítségüket és tanácsaikat kérve készíted el a dokumentumokat. A harmadik és legidőigényesebb opció, hogy saját magad elkészíted a saját tanmeneted. A tanmeneten kívül foglalkozási tervet is kell készíteni a napközis tevékenységről, illetve a dokumentumoknak csoport-portfóliót is tartalmazniuk kell. Az én jelenlegi helyzetem nagyjából a fent említett három opció keveréke. A matematika tankönyvhöz sikerült kész tanmenetet találnom az interneten, de az kevesebb óraszámmal dolgozik, így ki kell bővítenem. Rajzból és technikából a volt műveltségterületi gyakorlatvezetőnk segítségét kérve a saját tanmeneteimet készítem el.

school-2276269_960_720

Szeptember elseje előtt kerül sor a tanterem olyan állapotra történő felkészítésére, hogy az képes legyen fogadni a gyerekeket és az aktuális évfolyam igényeit kielégítse. Nálunk, miután az engem megelőző tanító néni* átadta a termét, rendszereztem kicsit a kreatív szekrényt. Csoportosítottam a papírokat, anyagokat, és összeírtam, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésemre az éves munkához. (Ezt kiegészítve az iskola honlapjáról megnéztem a tanszerlistát, hogy negyedikre mit hoznak majd még a gyerekek.) Gondolkodtam még valami gyerekváró dekoráció kihelyezésén a terembe, de ez még konzultáció alatt van. 🙂 A gyerekek fogasaihoz névkártyákat készítettem, illetve a lovacskás értékelőtáblát renováltam egy picit.

Látatlanban bár, de megkezdődik az osztállyal – vagy osztályokkal – való ismerkedés is. Én kaptam egy osztályfotót, valamint egy osztálynévsort, ami alapján memorizálni tudom a gyerekek arcait és neveit. Nagyon remélem, hogy bár csupán egy évet fogunk együtt dolgozni ilyen nagy óraszámban, be tudok majd illeszkedni a kis közösségükbe, jól meg tudom majd őket ismerni és úgy engedhetem el őket felső tagozatba, hogy minden tudást átadtam nekik, amire csak szükségük lehet.

easter-2121022_960_720

Az előkészítő időszakban rengeteg értekezleten veszünk részt. Ezek között van olyan, amelyen az egész tanári kar részt vesz, illetve olyan is, hol csak az alsó vagy felső tagozatban tanító pedagógusok diskurálnak. Ezeken az értekezleteken megbeszélésre kerülnek az előző tanév eredményei, sikerei, felmerült problémái, a személyi változások, az előttünk álló tanév rendje, a várható programok és még megannyi érdekes információ.

Talán ezek a legfontosabbak és legáltalánosabbak, amelyek minden iskolában előfordulnak a tanév megkezdése előtt. Nagyon izgatottan várom, hogy milyen élményeket tartogat az első, tanítóként eltöltött tanévem. 🙂

*Boldog babavárást Adri néni! 🙂

Reklámok

Elkapni a pillanatot … /helyzetjelentés/

books-447466_960_720Június 21-én, azaz 19 nap múlva izgulhattok értem, mert államvizsgázom aznap. Életemben először! 🙂 De remélem nem is utoljára, ám hogy mit hoz a jövő 2-3 éven belül, azt nehéz lenne előre megmondani. A tételeim kidolgozva sorakoznak az asztalon és várják, hogy hosszú órákat töltsünk együtt néhány szövegkiemelő és az agytekervényeim társaságában. Az igazi felkészülésem tehát jövőhéttől kezdődik, amikor a sok oldalnyi, egyszer már megtanult okosság felidézéséhez szoftvert frissítek az agyamban, és a szakdolgozat+tématerv védésre is felkészülök. De erről ennyit, mert van még sok más izgalmas “várni valóm” is a közeljövőben.

Belegondoltam, hogy életem legizgalmasabb évei jönnek. Az államvizsgát követően végre elkezdek hivatalosan is tanítónéniként dolgozni. Ezzel egyidőben ugyanúgy folytatom még egy évig a sulit, hogy angolt is taníthassak, a színjátszó társulattal pedig az augusztus végi bemutatónkra készülünk, és előttem áll a lehetőség, hogy életem első pedagógiai szakkönyvét megírjam, valamint hogy 5 év után újra legyen egy képzőművészeti kiállításom. Lehetőség tehát van annyi, mint a tenger… 🙂

Éppen ezek miatt most szeretném elkezdeni rögzíteni az életemben zajló eseményeket, hogy később vissza tudjam nézni, mennyi lehetőségem adódott és hogyan tudtam azokat megfelelően kihasználni. Ami azt jelenti, hogy idén nyártól el szeretnék kezdeni vlogolni.

pencils-762555_960_720

Nem sok tapasztalatom van ilyen téren, nem szoktam magamról se képeket, se videókat készíteni, de aki a blogjaimat követi, az tudhatja, hogy szívesen gyártok tartalmat, csak én nem jelenek meg benne személyesen. 🙂 Hogy hogyan fog ez kinézni, azt majd az idő eldönti, de mindenesetre nagyon eltökélt vagyok ezzel kapcsolatban. A diplomaosztót már mindenképpen meg szeretném örökíteni!

A mi városunkban nincs vlogger (még) (Update: mint megtudtam, van. Hédinke. 🙂 ), a neten pedig olyan vloggerrel nem találkoztam még, aki tanítónéni, szóval remélem mások számára is izgalmas lehet az, amiket megörökítek. 😀 Kis bepillantást nyerhettek majd egy kezdő tanítónéni életébe, aki imád rajzolni és homokvárat építeni a tanulóival. 🙂

school-2276269_960_720

Minden előttem áll még: az első igazi munkahely, az első saját lakás, az első könyv, diplomaosztó és így tovább … szóval tényleg csak most kezdődik még az életem. 🙂 Remélem velem tartotok majd továbbra is! 🙂

Ha az eddig elkészített videóimra kíváncsiak vagytok, akkor Kattintsatok!

Bővebben…

Mit teszek azért, hogy formában maradjak? I. – Súlyzókra cserélt kardió

A blogom azért jött létre, hogy olyan témákról írjak, amikkel jelenleg foglalkozom, amiből rengeteg van: tanítás, mozgás, képzőművészet, szépségápolás, receptek, éttermek, különböző gasztronómiai és kulturális programok és még sorolhatnám a végtelenségig. 🙂 Hogyan fér bele mindez az életembe? Nagyjából sehogy, de ez így egy kicsit azért sántít. Minden jelen van, csak folyamatosan változó arányban. Jelenleg a vizsgaidőszak végén járunk, nincs minden napos bejárás, nincs több vizsga, hanem két hét múlva jön a 10 hetes gyakorlatom. Ez idő alatt több pedagógiai cikk kerül majd a blogra. Addig is, a még hátralévő durván 2 hétben, igyekszem leginkább magamra koncentrálni. Olyan dolgokkal foglalkozom, amikkel: 1. kötelező, 2. a testi-lelki jólétemet szolgálja. Ilyen például a mozgás!

xyxyA 2016-os évet végig kardióztam, az idei év elhozta nekem a súlyzós/gépes edzéseket. Bár még tél van, azt szokták mondani, hogy a nyári alakot ilyenkor kell elkezdeni építeni. Én január 2-a óta ezt teszem. 🙂 Nem leszek izomasszony, mert a táplálkozás részében annyira – még – nem ügyeskedem, de apró változásokat már most kezdek észrevenni, aminek nagyon örülök. 🙂 A legfontosabb célom pedig, hogy a sport heti rendszerességgel része legyen az életemnek. Nem csak a fizikumom változik meg tőle, de lelkileg is sokkal egészségesebbnek érzem magam, ha mozoghatok, edzhetek. 🙂

xiaomi-mi-band-2-06Mik azok, amik segítenek nekem ebben?  Vannak kényelmes edzős ruháim, amiket nagyon szeretek. Pár napja kaptam egy okos karkötőt, egy Mi Band 2-t, ami számolja a megtett lépéseim, az ezzel elégetett kalóriáim, pulzust tud mérni, jelez, hogyha csörög a telefonom, és még számos más funkciót lehet rajta beállítani, de nagyjából ezek azok, amiket nap mint nap használok rajta. Okos és hasznos kis találmány. Minden nap egy kicsivel többet akarok sétálni, mint amennyit előző nap megtettem. Elég motiváló. 🙂 20 napig bírja egy töltéssel, alvásadatokat tud mérni, automatikusan érzékeli, ha edzeni kezdesz, szól, hogyha sok ideje inaktív vagy. Ja, és mutatja az időt. 😀 Csodamasina! IMÁDOM!

A mai nap találtam rá egy oldalra, a neve CRON-O-Meter, ami egy ZSENIÁLIS weblap! Olyan, mint a kalóriabázis.hu, csak sokkal több és részletesebb információval szolgál az elfogyasztott táplálékról. Hátránya, hogy angol nyelvű, illetve a magyar termékek nincsenek (még) az adatbázisában. Én ezektől függetlenül nagy élvezettel használom. Mutatok egy képet a mai napi “teljesítményemről”, hogy lássátok, mennyire teljeskörű ez az egész.

minden

Mindent nem sikerült beírnom, valamint a fehérjepor egy egységének adatait kicsit elírtam. Még kicsit számomra is káosz, de szép lassan igyekszem felfedezni és használni. 🙂

Végül, de nem utolsó sorban egy kedves Youtube-er lányt szeretnék megemlíteni, Whitney Simmons, akiért mostanában odavagyok. Számos videója van, amikben egy csomó különböző gyakorlatot bemutat különböző izomcsoportokhoz, így ki tudom válogatni belőlük azokat, amiket én is szívesen csinálok a teremben. Holnapra már össze is gyűjtöttem 11 kar-mell gyakorlatot. 🙂

Sajnos az a fehérje turmix, amit az edzéseim után szoktam inni, már kevésbé motiváló. Igazából nem is magával a turmixszal van a bajom, hanem az ízével. Másfél kg fehérje nekem nagyon sok idő alatt fogy el, ami nem is lenne gond, hogyha valami basic ízben lenne, mondjuk csokoládé vagy vanília. Az elején imádta a citromos túrótortát is, szerettem hogy édes, végül is ezt is bármibe belesüthetem, de eljött az ideje, hogy lecseréljem. Valószínűleg beszerzek majd egy csokisat, hogy legalább váltogatni tudjam őket. 🙂

Mint azt tudjátok, nagyon szeretem kihívásokat és a súlyzós edzések alkalmával is tudok ugyanúgy versenyezni önmagammal, mint ahogy azt a biciklizésnél tettem. Élvezem, szeretem és jót tesz nekem. 🙂 Számomra ez jelenti most az egyik fő kikapcsolódási pontot az életemben.

Az év, amikor megtettem 2.016 km-t

Nagy fába vágtam a fejszém pontosan 12 hónappal ezelőtt, miszerint 2016 km-t szeretnék sporttal megtenni ebben az évben, de amit ez a “bugyuta” kis kihívás adott nekem, az a vártnál is sokkal de sokkal több lett. 🙂

Nagy lendülettel fogtam hozzá, az tervezettnél sokkal nagyobb tempóban haladtam. Ez a lendület viszont az év során többször is hanyatlott, ezen nincs mit szépíteni. Voltak lustább időszakok, volt térdsérülés, utazás, szabadidőhiány, meg miegymás. De a lényeg, hogy mindig a szemem előbb lebegett a cél: december végén ki akarom jelenteni, hogy én 2016 km-t bizony futva, sétálva vagy éppen biciklizve megtettem idén.

km

A kihívás sok olyan eseményre elcsalt, ahová eddig még életemben nem mentem sosem. Futóversenyek (Telekom Minicittá, 21. Coca Cola Női Futógála) ColorRun vagy éppen a Velencei-tó körbebiciklizése. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni azt, hogy a mozgás szeretete mennyi embert össze tud hozni, pusztán azért, hogy együtt tegyenek meg egy bizonyos távot. 🙂

Amit a legjobban szerettem az edzésekben, hogy futás, séta vagy biciklizés közben csak én voltam és a gondolataim. Nagyon sok minden történt ebben az évben (is), úgyhogy volt min törnöm a fejem bőven. 🙂 Nagy szerencsémre soha senkinek nem voltam útban, az én saját kis 1-1,5 óráimat eltölthettem a gépen anélkül, hogy rám szóltak volna. Ezt persze segítette az is, hogy a Wake Up Fitness Center egy eléggé jól felszerelt kis terem, így tényleg alig adódott olyan alkalom, hogy nekem kelljen várni a kiszemelt gépre.

A kihívás elején gondoltam a cikkeimbe szerkesztem a történelem jelentősebb eseményeit, melyek mellett már “elhaladtam”, de aztán rájöttem, hogy ez valószínűleg senkit sem érdekel, csak a saját életemet nehezítem vele, hogy ki kell szelektálnom a történéseket. 😀 (Bocsi, Kristóf!)

Az év során igyekeztem figyelni arra is mit eszem, bár ez csak rövidebb ideig sikerült igazán eredményesen. Persze, ez nem azt jelenti, hogy azóta zsírt eszem zsírral, de tény, hogy kevesebb az elfogyasztott zöldség és a gyümölcs, mint a kihívás elején. Mondjuk erről te is tehetsz, Mr. Tél! Mindenesetre, köszönöm az évnek, hogy elvitt a Vegan Food Festre, a Legelő SalátabárbaHamburger Days-re a Millenárisba, a Café Five-ba és a Vegán Hamburger Estre a feketébe.

kaja

Büszke vagyok a teljesítményemre, és örülök, hogy megcsináltam. 🙂 Köszönöm azoknak, akik támogattak és elfogadták, hogy ez nekem fontos. Köszönöm azoknak, akik szerint ez egy hülye ötlet volt, vagy akik úgy gondolták, hogy nem fog sikerülni, mert ez csak még több elszántságot adott nekem, hogy tényleg sikerüljön. 🙂

Beauty – Yves Rocher VIP Boltnyitás a Váci utcában (BESZÁMOLÓ)

felso

Tavaly szeptember 24-én az Yves Rocher meghívottjaként én is részt vehettem az első blogger találkozójukon az Anker közi márkaboltjukban. Most, hogy sikeresen megnyitották 25. boltjukat is Magyarországon, egy újabb eseményre invitáltak minket, bloggereket a Váci utcába.

img_7691A bolt alapterülete picike, de minden megtalálható benne, ami a többi üzletben is. Viszont ez a szaküzlet több szempontból is különleges:

  • az új LAB dizájn szerint berendezett, laboratóriumi hangulatú bolthelységek
  • nagyobb fókuszt kapott a termékek kipróbálhatósága
  • a világon 3 szaküzletben található mohafal, mint itt, ezért már csak ezért is megéri beugrani a budapesti Váci utcaiba
  • az arcápolási termékek szinte egy teljes falon keresztül uralják az üzletet, ami a kimagasló szakértelem jelképe

Az előző évi esemény is igen érdekesre és informatívra sikeredett, de a mostani túlszárnyalta az elképzeléseket. Bár nem a finom kis falatok és üdítők miatt megy el az ember lánya (bloggere) egy ilyen rendezvényre, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kiszolgálás és a választék minden igényt kielégítő volt. Én enni nem ettem, talán csak egy apró sajtos pogácsát, de hallottam a többiek elismerő szavait. 🙂

Az újdonságok bemutatása igazán szakszerűen, érthetően és interaktívan történt. A termékek bemutatása közben egy mini teszter indult körbe, ennek segítségével az elhangzottakról egyből meg is győződhettünk. Természetesen a kötetlen beszélgetés során a kihelyezett teszterek mindegyikre kipróbálható volt.

img_7680

És hogy pontosan milyen újdonságokkal is jelentkezett az Yves Rocher? Bár ez a fenti összefoglaló kép sok mindent elárulhat, ha pontosabb adatok is érdekelnek, kattints! Árnyalatkódokért írjatok nyugodtan! 🙂

Bővebben…

Mintha szeptember 5-e lenne? (TTWC)

20160917_12555734.54 km-es mai teljesítményemmel összesen már 1.375,87 km-nél tartok a kihívásomban, melynek lényege, hogy egy év alatt 2016 km-t tegyek meg sétálva futva és/vagy biciklizve. Szerencsére pont szökőévben találtam ki magamnak ezt a challenge-et, így egy bónusz napra is szert tettem, ami csak abban segített, hogy a napi átlag km-t egy leheletnyivel lejjebb tolja. Így jött ki az az eredmény, mely szerint – ha minden nap megtettem volna nagyjából 5,508 km-t – jelenleg 294 napnyi táv van mögöttem, tehát szeptember 5-énél tartok. 🙂 Lehet izgulni a véghajránál!

Kitchen – Vegán tejbegríz fahéjjal és almával (recept)

fahajBár konkrét elhatározás talán nem született még meg bennem, mégis, már második napja kacsintgatok a vegán életmód felé. Ma ismét egy olyan ételhez nyúltam, amit bár vegetáriánusként fogyaszthat az ember, viszont vegánként már más alternatívát kell keresni a tehéntej helyett.

Az elkészítésének menete semmiben nem tér el a hagyományos módszertől; én most azokat a mennyiségeket és procedúrát fogom megosztani veletek, ahogyan én szoktam csinálni. 🙂

Összetevők: 2-2,5 dl vegán tej (én mandulatejet használtam), 2-2,5 evőkanál gríz, egy mokkáskanál fahéj, egy fél alma. Akinek önmagában nem elég édes a tej, az egy kis cukorral tovább fokozhatja.

Tej és gríz (esetleg cukor) együtt közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett pihen a sütőn mindaddig, amíg a kívánt állagot el nem érjük. Én kicsit sűrűbben szeretem. 🙂 Ezután kis tálkába öntjük, majd rászórjuk a feldarabolt almát és a fahéjat. Ilyen egyszerű az egész, nagyjából 10 perc alatt kész is van vele az ember. 🙂 Nem viselkedik máshogy a növényi eredetű tej, mint a tehéntől származó társa, így ez nem riaszthat el senkit attól, hogy kipróbálja.

Ma egyébként reggel szintén smoothie-val indítottam a napot, amiről majd külön bejegyzésben írok nektek, ebédre pedig fasírtokat készítettem. 🙂 Igyekszem egyre több új dolgot “felfedezni” és nem leragadni egy egy új “csodánál”. Holnapra van is már egy remek desszertötletem.. 😉