Beauty – Yves Rocher VIP Boltnyitás a Váci utcában (BESZÁMOLÓ)

felso

Tavaly szeptember 24-én az Yves Rocher meghívottjaként én is részt vehettem az első blogger találkozójukon az Anker közi márkaboltjukban. Most, hogy sikeresen megnyitották 25. boltjukat is Magyarországon, egy újabb eseményre invitáltak minket, bloggereket a Váci utcába.

img_7691A bolt alapterülete picike, de minden megtalálható benne, ami a többi üzletben is. Viszont ez a szaküzlet több szempontból is különleges:

  • az új LAB dizájn szerint berendezett, laboratóriumi hangulatú bolthelységek
  • nagyobb fókuszt kapott a termékek kipróbálhatósága
  • a világon 3 szaküzletben található mohafal, mint itt, ezért már csak ezért is megéri beugrani a budapesti Váci utcaiba
  • az arcápolási termékek szinte egy teljes falon keresztül uralják az üzletet, ami a kimagasló szakértelem jelképe

Az előző évi esemény is igen érdekesre és informatívra sikeredett, de a mostani túlszárnyalta az elképzeléseket. Bár nem a finom kis falatok és üdítők miatt megy el az ember lánya (bloggere) egy ilyen rendezvényre, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kiszolgálás és a választék minden igényt kielégítő volt. Én enni nem ettem, talán csak egy apró sajtos pogácsát, de hallottam a többiek elismerő szavait. 🙂

Az újdonságok bemutatása igazán szakszerűen, érthetően és interaktívan történt. A termékek bemutatása közben egy mini teszter indult körbe, ennek segítségével az elhangzottakról egyből meg is győződhettünk. Természetesen a kötetlen beszélgetés során a kihelyezett teszterek mindegyikre kipróbálható volt.

img_7680

És hogy pontosan milyen újdonságokkal is jelentkezett az Yves Rocher? Bár ez a fenti összefoglaló kép sok mindent elárulhat, ha pontosabb adatok is érdekelnek, kattints! Árnyalatkódokért írjatok nyugodtan! 🙂

Bővebben…

Mindig is ki akartam próbálni… (TTWC)

A hetet most nem edzéssel, hanem bevásárlással indítottam. Céltudatosan indultam útnak, de több olyan termék is a kosaramba került, ami nem volt betervezve.

amitmegsosem

Az Alpro termékei régóta nem hagyják nyugodni a fantáziámat, és most úgy döntöttem – magas áruk ellenére – kipróbálom néhányukat. A képen látható vaníliás mandulatejet választottam, illetve még egy 2 nappal ezelőtti vásárlás során volt szerencsém kipróbálni a vaníliás joghurtjukat is, abból is beszereztem egyet. “Szerencsére” most akciósan kaphatóak, így “csupán” 2-szer annyiba kerülnek, mint nem vegán társaik. Ezek a termékek majd külön bejegyzést kapnak! 🙂

A vegán burgeres bejegyzéseim (1 és 2) során mindig megjegyeztem, hogy engem érdekel a “húsmentes húspogácsa” gondolata, csak éppen nem tudok hozzá jó receptet vagy hogy hogyan is fogjak neki. Egy bioboltban találtam rá ezekre a kizárólag zöldségek és fűszernövények keverékéből álló fasírtporokra. Nagy izgalommal várom a “tesztebédet”.

Desszertkészítős bejegyzéssel ritkán jelentkezem. Így amikor megláttam ezt a zabmuffin alapport, egyszerűen nem hagyhattam ott, tudtam, hogy meg szeretném még mutatni, hogy egészségesebb desszertet is tudok alkotni, ha akarok. 🙂

Végül, de nem utolsó sorban pedig a Libri könyvesboltban zártam a túrámat, ahonnan a Smoothie-könyvvel távoztam. Gyönyörű képek vannak benne! Sőt, a borítója egyből meg is ihletett, szóval már meg is van, hogy mi lesz a holnapi reggelim. 🙂

20160912_133356Mint már mondtam, nem vagyok vegán sem vegetáriánus, de nagyon érdekel a téma, szívesen kipróbálnám a vegán létet is akár egy hét/hónap erejéig. Egyre valószínűbbnek látom ennek a próbaidőnek a közeledtét, de szeretnék egy kicsit még jobban rákészülni (informálódni, bevásárolni, stb.) Addig pedig maradok jelenlegi szemi-vegetáriánus táplálkozásomnál, amire ma egy SaladBox-os cézár salátával segítettem rá. Láttam, hogy a kiszolgáló lánynak voltak már jobb napjai, ezért igyekeztem extra kedves és jó fej lenni. Cserébe kaptam egy mosolyt és jól megtömte a dobozomat. 🙂

A mai vásárlásokon kívül van még egy elszámolni valóm. Múlthét pénteken került sor a hét második edzésére. 21,38+1,97=23,35 km-rel kerültünk közelebb a célhoz. Jelenlegi állás: 1,308,28 km!

Holnap tehát smoothie -> edzés -> Alpro termékekről szóló bejegyzés. Addig is jók legyetek! 🙂

Legelő Salátabár – ezt is kipróbáltuk!

20160908_181446

Talán el is sétáltunk volna először mellette, ha nem lett volna nálunk GPS, annyira “elbújik” a Dob utcában a Legelő Salátabár, az egyik legjobb salátázó, ahol eddig valaha jártam! A vacsoránkat fogyasztottuk ma itt, és bizony remek döntés volt, hogy erre a helyre jutott a választás.

20160908_181525

Belső és külső terét tekintve kis befogadóképességűnek mondanám a helyet. Bent talán 8-an, kint szintén annyian férnek el az asztaloknál. Mi kint foglaltunk helyet a virágládák mellett. A hely maga hangulatos, az azt körülvevő környezet jelenleg – az építkezés/felújítás(?) miatt – kevésbé. Ott tartózkodásunk alatt nem dolgozott senki, így viszonylag csendes környezetben tudtunk enni. 🙂

Az egyszerű de nagyszerű étlap már az első oldalon hirdeti: honlap, alkalmazás, Facebook oldal van – tehát mindenhol elérhetőek! Ismét szerencsések a pestiek, akiknek van lehetőségük ilyen helyről rendelni. A belső oldalakon minden étel tételesen megtalálható: mártogatósok, levesek, szendvicsek, saláták és az italok. Nagyon szimpatikus, hogy bárki találhat magának itt finom falatokat, legyen az “mindenevő” vagy bármilyen speciális étrendű egyén. Én szemi-vegetáriánus vagyok, ami annyit tesz, hogy a növényi eredetű ételeken kívül fogyasztok tejet és tejtermékeket, tojást, csirkét és halat. Bár a szemi-vegetáriánusok a különböző baromfihúsokat szintén “megengedik maguknak”, én nem eszem sem pulyka húst, sem kacsa húst, sem semmi egyebet. Csak csirkét. Na meg tonhalat, de ezeket is csak ritkán.

20160908_182009A szendvics előtt érkezett a meggyszörp, illetve barátomnak egy bodzaszörp. Szép nagy pohárban, a kedvenc fekete szívószálammal. Az én ízlésem elbírt volna még egy kis szörpöt a szódámba, talán a képen is látszik, hogy nem olyan intenzív a színe, de ettől függetlenül finom volt. Vigyáztak az alakomra.. 🙂 A felszolgáló lányoknak szerintem első pillantásra nem voltunk szimpatikusak, de később a rendelés során már mosolygósak voltak. 🙂

20160908_182727Majd jött a szendvics! Ropogós, meleg baguette-ben egy nagy szelet roston sült, friss, meleg csirkemell szelet, jégsaláta, reszelt/olvadt edami sajt, paradicsomkarikák, szeletelt főtt tojás, dijonnaise öntet és side saláta. Jó választás, mi? 🙂 A képen is látszik, hogy milyen szép magas szendvicseket kaptunk. Az íze és frissessége hibátlan volt, a tálalás szép. Az öntet finom, a zöldségek szintén frissek és ropogósak. Én általában ha csirkemell szeleteket sütök vagy rántok, akkor azokat fele ilyen vastagra szeletelem, így sajnos a húst nem tudtam maradék nélkül elfogyasztani, de egy még éhesebb bendővel vagy férfi gyomorral érkező vendégnek meg sem fordul ilyesmi a fejében. 🙂 A lenti kép annyira gyönyörű, hogy belehalok! ❤

20160908_182731

Nagyon elégedetten távoztunk mindketten. Bár sajnos nekem nem esik útba soha a Dob utca, a sulim is a Duna másik oldalán található, így nem hiszem, hogy sűrűn vissza fogok/fogunk ide járni, de aki erre lakik vagy itt van dolga a közelben és megéhezik, az mindenképpen menjen be egy salátára vagy szendvicsre! 🙂

Vegán Hamburger Est – beszámoló

20160902_202334[24705]

A nyári Vegán Food Fesztivál után ősz elejére sikerült egy újabb vegán programmal megörvendeztetnem magam. Tegnap este a feketében jártunk, ahol 3 fogásos vegán vacsorán vettünk részt.

14256517_10207213428882605_260392977_n

Már az asztalfoglaláskor volt szerencsém megnézni magamnak ezt a helyet. Befogadóképessége nem túl nagy (kezdetben féltem is, hogy hogyan fog itt elférni annyi ember, amennyien az eseménynél jelentkeztek), viszont stílusos belső terével, kis asztalaival és a hangulatos “kiülős-külső” egységével egy igazán jó atmoszférát teremtettek itt meg.

A vacsora 20.00 körül vette kezdetét, mi kicsivel 19.30 után érkeztünk meg, ekkor már csak bent volt szabad asztal, amit később nem is bántunk, hiszen pont ablak mellett tudtunk helyet foglalni, így volt levegőnk, ráadásul először mindig minket szolgáltak ki, csak azután szállították az ételeket a külső asztalokhoz. Double win!

20160902_195521[24708]Kancsó víz az asztalon, apró növény bögrében az ablakpárkányon (fenti kép), majd egy rövid “megnyitó” után jött is a welcome drink: idény gyümölcsökből készített friss smoothie jéggel. Málnára, dinnyére tippeltünk, de talán más is volt még benne, mindenesetre nagyon finom volt! Ezt akár egész este tudtunk volna szürcsölni. 🙂 Jól esett egy hűsítő itallal indítani. Gyümölcs egyébként is jöhet bármilyen formában és mennyiségben!

20160902_195921[24706]Előételként humuszt szolgáltak fel nyers zöldségekkel. Rengeteg dologra rájöttünk, miközben ezt fogyasztottuk. 1. A humusz jó! 2. Kicsit krémesebb állag, kicsit gazdagabb fűszerezés talán még dobott volna rajta egy keveset. 3. Még sosem ettem, de úgy tűnik, hogy én szeretem a nyers cukkinit! 😀 4. A papírtányér nagyon jó ötlet volt. 5. Nálunk rengeteg humusz megmaradt. Előételként egy fele ekkora adaggal is bőőőven megelégedtünk volna. 6. Pirítóssal is szívesen kipróbáltuk volna.

20160902_203240[24702]Ezután következett a várva várt főétel: vegán hamburger grillezett padlizsánnal és héjában sült parázskrumplival. Miből állt a burger? “Füstölt babpogi, curry-s csicserikrém, pizzaszósz, hagyma, paradicsom, jégsaláta, mogyoróvaj, vegán sajt, vegán mayo, mustár, rizslisztes buci.” – szól(t) az eseménynél a kiírás. A bucit imádtuk, a szósz is isteni volt. Köztudott tény, hogy a hamburger nem egy “randikaja”, tehát esélyed sincs rá, hogy tisztességes nő módjára edd meg, és ne úgy, mint egy malac. 😀 Mi megpróbáltuk, nem sikerült .. Sajnos erre a babpogi sem segített rá, mert harapásról harapásra hullott ki a burgerből, de ízre finom volt. 🙂 Grillezett padlizsánt sem ettem még, úgyhogy ez az este tényleg a felfedezések éjszakája volt! Számomra ez az adag is nagynak bizonyult, ráadásul szerettem volna még helyet “foglalni” a desszertnek is.

Bevallom, ezt vártam a legjobban. Kértem mellé egy jeges latte-t is, amit rizstejjel készítettek. Ez szintén egy új élmény volt! Sokkal lágyabb és selymesebb, mint a tehéntej. A sütemény egy szelet citromos-málnás cukormentes tortaszelet volt. Hmmmm.. Igen, pont ilyen finom volt, mint amilyen szép a neve. Már az első falat után meglepett: nem ettem még olyan süteményt, aminek a “tésztája” grízből/darából lenne. Vagyis gondolom abból volt. 🙂 Nekem nagyon tetszett! A krémnél féltem, nehogy a citrom nagyon elnyomja a málnát, de szerencsére erről szó sem volt, nagyon szépen megfértek egymás mellett.

Aminek a legkevésbé örültünk, az a vacsorát követő hasfájás. Én még hazafelé vezető úton tapasztaltam, barátnőim másnap. Valószínűleg a sokféle étel fogyasztása okozhatta. Összességében egy tök jó kis estet tudhatunk magunk mögött, köszönjük az élményt minden szervezőnek! 🙂

(Második képért köszönet: K.Enikő) ❤

Virtuózok Öröm-Ünnep koncert – beszámoló (augusztus 20-a Budapesten)

20160820_232305

Még sosem töltöttem ezt az estémet fent Budapesten, aminek több oka is van. Először is, egy tűzijáték miatt nem vonatozok-villamosozok fel, hiszen a mi városunkban is mindig van ezen az estén. Másodsorban pedig, a tömeg miatt. Így is volt egy kis nyomorgás a Margit-sziget bejáratánál, de szerencsére beljebb sétálva ez már nem volt jellemző. A harmadik indok pedig a közlekedés. Pesten még nem nagyon merek vezetni, ezért a már említett vonat-villamos(-esetleg metró) kombináció a nyerő ilyenkor. Az esti programoknál pedig figyelni kell, nehogy lekéssük az utolsó járatot.

20160820_195626

20160820_195811Idén “megtört a hagyomány”, hiszen a Margitszigeti Szabadtéri Színpad Virtuózok által előadott Öröm-Ünnep Koncertre volt jegyünk. A szigeten sokszor jártam már, de van egy-két olyan szeglete, amit még sosem sikerült felfedeznem. Ez alkalommal a szabadtéri színpadot pipálhattam ki a listáról. 🙂

Az előadás fantasztikus volt, a fiatalok gyönyörűen zenéltek, énekeltek, a zenekar csodásan játszott. Bevallom nagyon ritkán hallgatok komolyzenei darabokat, de örömmel tapasztaltam, hogy 1-2 kivétellel nagyjából mindent ismertem, ami aznap este elhangzott. 🙂

20160820_195610Az egyetlen, ami számomra kicsit “túl modern” volt, ha fogalmazhatunk így, az a kijelzőn vetített képsorok/animációk voltak. Szerettem, amikor közeli képet adtak be az éppen színpadon zenélő, éneklő fiatalokról, és talán a színes kavargások nélkül is ugyanolyan élvezhető lett volna a koncert.

A két részből álló előadás között a kivetítőn nézhettük a tűzijátékot, majd – a közönséget kicsit megváratva – folytatódott a műsor. Az apróbb bakikat leszámítva nagyon színvonalas műsort láthattunk.

Öt lány és Siófok ..

Remekül sikerült a múlt hetem: edzés, nyaralás, szórakozás, mozi. Mivel a héten keddtől csütörtökig nem voltam itthon, hétfőn igyekeztem előre dolgozni, ezért letekertem 24.77 km-t, ami kicsivel több, mint 4 napi adag.

20160718_121312

Addig élvezem a nyár finom gyümölcseit, amíg csak tehetem, úgyhogy a héten kétszer is készítettem belőlük salátát. Egy banán-nektarin-kiwi-sárgadinnye, később pedig egy banán-nektarin-ribizli-fekete szeder kombinációt.

Keddtől csütörtökig pedig bevettük Siófokot! Én személy szerint még sosem voltam itt, szórakozni vagy nyaralni sem, de volt már közülünk, aki igen. Nagyon jól éreztük magunkat, és hoztam néhány képet az ott szerzett élményekről. 🙂 Volt egy szuper fotózásunk, ettünk egyet egy jó étteremben, buliztunk a sétányon és egy kicsit még napoztunk is. Szerencsére nagyon jó idő volt akkor, bár a Balaton vize nem tudott ennyi napfénytől eléggé felmelegedni, így a pancsolás elmaradt.

13730621_1036086606427580_1370830230_o

Szombaton csak egy lusta-edzésre volt energiám, csupán 8,46 km-t tettem meg, így az előző hét végén a kihívást 1.076,68 km-nél zártam.

A moziban ezen a héten is két filmet sikerült megnéznem: Amikor kialszik a fény (Lights out) és Star Trek: Mindenen túl. A horror filmet nagyon vártuk, mert a trailer szerintem eléggé jól sikerült, de sajnos nem adott annyit, mint amennyit elvártunk tőle. A Star Trek viszont annál inkább! Szép volt, látványos, átgondolt, és nagyon örültem, hogy a William Shattner féle legénység is “megjelent” a filmben.. 🙂

Ezen a héten keddtől kezdem az edzéseket, hiszen van még bőven mit bepótolni. Szombaton ismét elutazom, de igyekszek majd időt keríteni a cikkírásra. Szép hetet! 🙂