A tanító néni engem szeret, hiszen …

easter-2121022_960_720

A tanító néni engem szeret, hiszen rám mosolyog a reggeli sorakozó előtt és a nevemen szólítva köszön minden nap. Megkérdezi, hogy hogy aludtam vagy hogy hogyan indult a reggelem. Érdekli, hogy mit álmodtam és az is, hogy van-e már bennem reggeli. Ha van még szabad keze (vagy kisujja), akkor lehetek akár a negyedik párja is a sorakozónál!

A tanító néni engem szeret, hiszen emlékeztet rá, hogy a teremben mit hová kell tennem. Arra tanít, hogy mindennek megvan a maga helye és egy idő után én is belátom, hogy a sok kis tappancs csak akkor fér el kényelmesen a teremben, ha a táskák és úszás cuccok nem összevissza hánykolódnak padsorok között. Nekem is jobb rendben és tisztaságban tanulni, de ezt én még csak most gyakorlom.

lego-708089_960_720

A tanító néni engem szeret, hiszen mesél nekem ebéd után. Egy mesét akár többször is. Egymás után. Elváltoztatja a hangját, kalimpál a kezével, néha suttog és néha még a padsorok között is kószál. Nagyon vicces! Papírból koronát készít, hogy a fejemre tegye, amikor a herceg szerencsét próbálni indul és zsenília drótból kishangyát hajtogat, ha éppen arról szól az aznapi történet. Hangszert ad a kezembe, mert tudja, hogy megbízhat bennem és verseket is tanít, mert ő már tudja, hogy a versek sokszor nagyon mókásak tudnak lenni.

A tanító néni engem szeret, hiszen mindig van nála 1-2 színező, amit odaadhat nekem. Megdicsér, ha elkészültem és büszkén rakja ki a tanterem vagy a folyosó falaira a munkáimat. Ilyenkor nagyon büszke vagyok magamra, és lehetek is – azt mondja. Üres lap is van nála, mindenféle méretben, ha rajzolni szeretnék. Sőt, néha még zenét is kapcsol a kreatív alkalmakhoz, ha nem felejti el. Mindig mosolyogva és érdeklődve fogadja a rajzom vagy más kézműves kis ajándékaimat. Megköszöni és tényleg örül neki! Szereti, ha mesélek neki magamról meg a hörcsögömről és ő is szívesen mesél nekem érdekes dolgokat magáról. Szeretem, ha mesél. Nagyon jól ismerem már a tanító nénim.

hand-93168_960_720

A tanító néni engem szeret, hiszen nem lesz mérges, ha valamit elrontok vagy nem tudok egyből megcsinálni. Lehet, hogy nem írja le helyettem a hullámvonalat vagy nem festi meg helyettem a fa törzsét festékkel, esetleg nem mondja el a dolgozat megoldását, de amikor újra és újra megpróbálom, ő bátorít és ugyanúgy örül annak, hogy egyre ügyesebb vagyok, mint ahogy én is. Tudom, néha ő is hibázik és ezt ő is tudja nagyon jól. Tudom, mert be szokta ilyenkor ismerni. Ezért én is szeretek – és merek is!- őszinte lenni vele.

A tanító néni engem szeret, hiszen elmondja, hogy mi az, amiben ügyes vagyok és azt is, hogy hogyan tudok egyre jobb és ügyesebb lenni önmagamnál. Örülök neki, hogy nem a legszebben rajzolóhoz és a leggyorsabban íróhoz hasonlítja az én munkámat. Mindig van egy újabb jó tanácsa és mosolyog a szíve, amikor látja, hogy érdeklődő szempárok és nyitott fülek figyelnek a szavaira. Nagyon igyekszik vicces, szórakoztató vagy érdekes, mesébe és játékba burkolt feladatokat hozni nekünk. Lehet, hogy nem mindig sikerül neki, de szerintem törekszik rá!

A tanító néni engem szeret, mert mindig hangosan elköszön tőlem, mikor elindul hazafelé. Szereti, ha én is így teszek, mikor anyag/apa/mama/papa délután értem jön, ettől csak még boldogabban jön be másnap hozzánk. Otthon is sokat gondol a másnapi tanulásunkra és kalandjainkra, ezért még néhány órán keresztül papírt vág, feladatlapot szerkeszt, nyomtat, fénymásol, előkészül, dolgozatot javít, meg ilyenek. Azt hiszem.

A tanító néni engem szeret, hiszen amikor összefutok vele az utcán, mindig jókedvűen köszön vissza nekem és szívesen visszaölel, ha odafutok hozzá. Ha pedig a nyári szünetben táborozik velem, akár heteken keresztül, akkor szerintem tényleg nagyon szerethet. 🙂

crayons-1445053_960_720

Minden gyermek más és ez ugyanúgy igaz a tanító nénikre is. Nem viselkedünk és nem szeretünk egyformán, de az biztos, hogy aki erre a pályára lép és nem is szeretné egyhamar elhagyni azt, az a gyerekek miatt végzi a munkáját nap mint nap. Szerencsés vagyok, mert elsőseim vannak és rengeteg szeretetet kapok tőlük akárhányszor csak találkozom velük. Néha hangosak, néha türelmetlenek (még) egymással, és néha nagyon izgágák… De minden nap ők azok a 6-7 éves kisfiúk és kislányok, akik másfél hónappal ezelőtt kezdték még csak megismerni ezt a valamit, amit úgy hívunk, az iskolás éveink. Igyekszem tudásom legjavával utat mutatni nekik és segíteni őket abban, hogy merjék kibontakoztatni a kis személyiségüket, hogy negyedikes korukban úgy engedhessem el a kis kezüket, hogy érdeklődő, tanulni és iskolába járni szerető gyerekektől búcsúzhassak majd el. Ez a legfőbb célkitűzésem mind közül. Remélem, sikerül.

Bogi néni

Reklámok

10 mondat, amit tanítónéniként a leggyakrabban hallottam a komplex szakmai gyakorlatom alatt

A kisgyerekek őszinte mondatai a legviccesebbek és legaranyosabbak a világon. 🙂 A 10 hetes iskolai gyakorlatom én első osztályosok között töltöttem, és nem volt olyan nap, hogy valami aranyosat ne hallottam volna tőlük. De bizony voltak olyan mondatok, kérdések, amire naponta többször is választ kellett adnom, mert a türelmes tanítónéni már csak ilyen, ugye? 🙂 Remélem mindig ilyen is maradok! Most jöjjön az a 10 mondat, amit már a mondatkezdő levegővételnél felismertem és tudtam, hogy mit fogok rá válaszolni.

  1. Bogi néni, kimehetek a mosdóba?

Talán nem meglepő, hogy ez a number one. 🙂 Óra alatt, szünetben, éppen beszélek vagy sem, feladatot oldunk, mesét olvasunk vagy uzsonnázunk, a szükség bármikor ránk törhet. Már elsősként is roppant huncutak tudnak lenni, főleg miután rájönnek, hogy a mosdóban remek ” bulit” lehet csapni a barátokkal óra alatt is, ha kikéreckedünk. A tanítójelölt itt – és nem a tanítóképzőn – tanulja meg a mosdóba engedés algoritmusát. 🙂

active-1822704_960_720

2. Bogi néni, te tartod a következő órát?

Nagyjából minden nap, 5 perccel a tanterembe érkezésem és a csoportos ölelés után már válaszolhattam is erre a kérdésre. Szerették azt, amikor órát tartottam nekik, mert általában valamilyen kerettörténetre fűztem a foglalkozásokat, legyen az írás, olvasás, matek, rajz vagy más egyéb. Jártunk az erdőben, kincset kerestünk a tengerben a cápák között, lakatlan szigeteket fedeztünk fel, és rajzolt pókokat keresgéltünk a képzeletbeli nagy házunkban. A gyerekek nem csak azért kérdezték ezt, mert nagyon várták már a következő közös munkát, de biztonság érzetet is adott nekik, hogy tudták, mire számíthatnak aznap tőlem. Én pedig készséggel válaszoltam.

Hasonló kérdések: Milyen órát tartasz ma? Mennyi órát tartasz ma? Te tartod ma a matekot? És holnap is te tartod a matekot? És csütörtökön is te tartod a matekot?

3. Bogi néni, milyen óra jön most?

Bár volt kis rajzolt vagy írott (kinek milyen) órarendjük a tolltartójukban és fél éve iskolások voltak, a “Milyen óra is jön?” kérdés szintén elég sokszor elhangzott. Hogy egy picit megmozgassam az agytekervényeiket, ilyenkor általában visszakérdeztem: “Gondoljuk csak át, emlékszel-e, mit szoktunk csinálni kedden az olvasás után?” Ha nem ment, akkor persze segítettem.

4. Bogi néni, te hány éves vagy?

Bizony okozhatott nekik fejtörést a korom. “Mert hát néninek még ugyan fiatal, de mégiscsak tanít minket, hát hány éves lehet ez a Bogi néni?” Aztán mikor megmondtam jöttek a kis spontán reakciók a saját családjukról (az én tesóm ennyi éves, az én anyukám meg annyi éves) vagy éppen rólam. Örültem neki, hogy kölcsönösen érdeklődtünk egymás iránt és hogy szívesen beszélgettek velem. 🙂

Hasonló kérdések: Van testvéred? Hány testvéred van? Hol laksz?

5. Bogi néni, rajzolsz nekem egy … ?

Vizuális nevelés műveltségterületes tanítónéniként a rajzaimmal egyből sikerült levennem őket a lábukról, melynek eredménye képpen minden nap jöttek a kérések, én pedig készíthettem a sok színezni valót. “Rajzolsz nekem egy rózsát / kutyát / hörcsögöt / házat / motort / pillangót / dínót?” Én meg természetesen rajzoltam, mikor csak az időm engedte, mert örültem neki, hogy szívesen töltik ezzel a szabadidejüket. Illetve két kikötésem volt még: annak rajzoltam, aki meg tudta becsülni a kapott képet, és aki aznap kedvesen tudott viselkedni az osztálytársaival.

6. Bogi néni, mikor megyünk ebédelni?

A reggelit követően minden nap, minden szünetében elhangzott a kérdés. 😀 Számomra néha kicsit mulatságos is volt, hogy ezek a gyerekek folyton enni szerettek volna menni.  Minden szünetben volt olyan, akinek előkerült a kis uzsonnás doboza és harapott egy pár falatot. Más részről viszont kicsit el is szomorított, mivel ennek az egyik oka az is lehetett, hogy az uzsonnás dobozban sokszor olyan ennivaló volt, amit inkább nassolni valónak neveznék, vagyis nem telíti el őket és a tápértéke is igen csekély: édesség, cukorral-csokival tömött kekszek és társaik.

fruit-419623_960_720

7. Bogi néni, átülhetek oda?

Bár volt egy kötött ülésrend, a gyerekek szívesen töltenek több időt az éppen aktuális kis barátjuk mellett. És mivel a “legjobb barát” pozíciót ebben a korban szinte minden héten más tölt be, így minden kisgyerekben megfogalmazódott a gondolat, hogy most bizony nem a saját helyén szeretne csücsülni. A mosdóba engedéshez hasonlóan az átülés engedélyezésének algoritmusát is itt tudja megtapasztalni a fiatal kistanító. 😉 Minden gyakorlaton lévő főiskolai hallgatónak ajánlom, hogy próbálja ki, mit eredményez egyes esetekben, mert az ilyenkor kialakuló helyzeteket is tudni kell kezelni. Rá kell jönni, melyek azok a változtatások az ültetésben, ami a tanóra gördülékenységét, és melyek azok, amik a békés együtt játszást és szabadidő eltöltést szolgálják.

Hasonló kérdések: Átülhet hozzám? Odaülhetek színezni? Helyet cserélhetek vele?

8. Bogi néni, játszunk együtt?

Ez az a kérdés, amit a legjobban szerettem, mert a bennem élő gyerek ilyenkor nagyon örült annak, hogy anélkül rajzolhat útvonalat egy titkos föld alatti barlanghoz vagy legózhat vagy építhet homokvárat, hogy 23 évesen bolondnak ne nézzék. 🙂 A pedagógus hivatás egyik Joker-kártyája! 😀 Nagyon szeretek velük játszani, és úgy gondolom, hogy attól még, hogy valaki pedagógus, ezt nyugodtan meg is teheti, sőt. Attól nem lesz kisebb a tekintélyem, mert fogócskázom vagy hullahopp karikázom velük. Viszont amit nyerek: jó tanár-diák kapcsolat, közösség építés, pozitív emlékek nekik és nekem is. Az sem utolsó szempont, hogy ebben a korban kezdenek el szabályjátékokat játszani, és a pedagógus jó példával szolgálhat a számukra, illetve a konfliktushelyzetek elsimítása már a “kirobbanás” előtt megkezdődhet.

9. Bogi néni, kiszínezhetem én?

Az óráimra sok segédanyagot nyomtattam nekik, főleg a környezetismeret miatt, amiken ugyanis az állatokról tanultunk. Mivel a nyomtatónk itthon nem színesben nyomtat, ezért olyan képeket igyekeztem választani, amik jól színezhetők és ki tudom nekik osztani. Örültem, hogy mindegyiknek akadt kis gazdája, aki gondoskodott a színezéséről, és ők is boldogok voltak, hogy az órán azokat a képeket használtuk, amiket ők varázsoltak széppé. A gyerekek amúgy is nagyon szerettek színezni és rajzolgatni a szünetekben, elég sokuknak volt külön rajzolós füzete.

colored-pencils-374771_960_720

10. Bogi néni, holnap is jössz?

Egy fél éve iskolába járó kisdiáknak bizony még nem sokat mondd az, hogy azt mondtam nekik “10 hétig leszek itt veletek“. Ráadásul minden hétfőn volt egy főiskolai óránk vagy a szakdolgozaton dolgoztam, így mindig úgy kezdték el a hetet, hogy én nem voltam ott. Igényelték azt, hogy megerősítést kapjon a fejecskéjükben a kis kérdés, hogy “vajon itt lesz-e még Bogi néni a következő héten is“. Mindig mosolyogtam, amikor péntekenként tették fel nekem ezt a kérdést. Mondtam nekik, hogy ők jöhetnek, de én tuti nem fogok.. 🙂 Szerencsére a 10 hét eltelte után is van lehetőségem meglátogatni őket, illetve az utolsó iskolai hetet is velük töltöm majd, amikor játszóterezünk, fagyizunk, állatkertbe megyünk és vízipisztoly csatát vívunk az iskolaudvaron. 🙂 Örömmel jelenthetem ki, hogy 23 évesen kistanítónéniként már saját nyomdám, ragasztópisztolyom és vízipisztolyom is van. 😀

Ezek voltak azok a kérdések, amiket a leggyakrabban hallottam a kicsiktől a 10 hét alatt. Szívemből mondom, hogy elsősökkel dolgozni az egyik legmelósabb, de egyben legviccesebb és leghálásabb feladat is a világon. 🙂

Matematika – tízesátlépéses összeadás és kivonás szemléltetőanyagai (1. osztály)

A gyerekek a húszas számkörben már nagyon ügyesen számolgatnak, most a tízesátlépéses összeadással ismerkedünk az órákon, ami viszont már egy keményebb dió. Hogy könnyebben vegyük az akadályokat és szép érzékletes legyen a hathoz adás logikájának szemléltetése, elkészítettem életem első bélyeggyűjteményét. 🙂 És miután kész lettem, akkor jutott csak eszembe, hogy a későbbiek folyamán még többször is segítségünkre lehetnek a bélyegeim, például majd a kivonások, vagy akár a kettes szorzótábla tanulásánál. A papíralapú szemléltetőanyag mellett a fából készül kis 20-as abakuszunkat is megmutatom nektek.

20170317_125236

Amire szükségem volt: 2 darab A/3-as lap, vízfesték, egy ecset, vizes tálka, színes papírok, rajzlapok, cikk-cakk olló, vonalzó, grafitceruza, színes ceruza, fekete filc, stiftragasztó és cellux.

20170316_235747Először a két nagy A/3-as lapot rögzítettem egymáshoz egy csík cellux-szal. Azért célszerűbb két ekkora lapból készíteni az albumot és nem egy A/2-es méretűből, mert így később az egész mutatvány a papír törése nélkül könnyedén összehajtható és tárolható.

Ezután grafitceruzával és vonalzóval felrajzoltam a 20 bélyeg helyét, majd ecset és vízfesték segítségével gyorsan kipingáltam az alapot. Nem baj, ha nem tökéletesen homogén a felület. A bélyegek helyét jelölő téglalapokat célszerű eltérő árnyalattal érzékeltetni, hogy a leghátsó sorból is meg tudják mondani a gyerkőcök, hogy mennyi bélyeg férhet összesen az albumomba.

A bélyegek alapjai 8×11 cm-es téglalapok, amiket cikk-cakk ollóval nyírtam körbe, hogy még inkább hasonlítsanak egy igazi bélyeghez, majd egy 6×9-es fehér rajzlapot ragasztottam mindegyiknek a közepébe. Az én bélyegeim hóvirágosak és tulipánosak, mivel éppen a tavaszt várjuk sok szeretettel, de a gyerekek érdeklődési köréhez is lehet választani a motívumokat. 🙂

abakuBár ezt személy szerint nem én készítettem, hanem anyu, de egy másik nagyon szemléletes kis eszközünk, amit a kis elsősökkel használni szoktunk a matematika órákon, az a 20 bogyós abakuszunk. A gyerekek nagyon szeretik tologatni rajta a fagolyókat. Ez a mi legegyszerűbb számológépünk, ami egyből kiírja az eredményt, hogyha jól dolgoztunk. 🙂 Vékony farudak, két erős hurkapálca, 20 nagy vagy közepes méretű fagolyó és ragasztópisztoly kell az elkészítéséhez.

Tavaszi papírtányér-festés – 1. osztály

17035174_1441064175912768_1295609183_nAz instagramomon nem találhattok képeket ezekről a munkákról, mert az alakjuk miatt nem tudtam normális montázst készíteni belőlük, de egy bejegyzést mindenféle képpen szerettem volna írni róluk, mert szuper aranyosra sikerültek a kis festmények. 🙂

A festést megelőzte egy másik részfeladat: egy tavaszi virágot kellett kedvük szerint, de szép, erős színeket használva kiszínezniük. Színezni már gyönyörűen tudnak, ezt láthatjátok az elkészült munkákon is, a festék használatát és a különböző technikákat illetően viszont még nagyon sok mindennel meg lehet ismertetni őket.

Az óra felépítése

Motivációnak egy olyan játékot vittem nekik, amit még sosem játszottak, viszont első osztályban nagyon élvezik, ahogy keresgélik a tanult betűk között, mi nem hangzott még el, valamint a helyes hangoztatást (hangképzés, időtartam) is gyakorolják. Ez az akasztófa – akasztófa meg felakasztott ember rajzolása nélkül(!).

A megfejtés a kirándulás szó volt, amiről persze mindenkinek eszébe jutott a legemlékezetesebb kirándulása a szüleivel, a család többi tagjával vagy esetleg még az ovival, amit megosztottunk egymással. Ezután arra kértem őket, hogy csukják be egy picit a szemüket és képzeljék el maguk előtt még egyszer, hogy mi mindent látták a kirándulásukon. Például állatok, növények, kunyhók, kilátók, minden jöhetett!

Ezután hangzott el az óra célkitűzése, mely szerint ezeket az élményeket fogjuk felhasználni a képünk festésekor. A tanítói bemutatás inkább eszközkezelési és anyaghasználati ismeretek közléséről szólt, persze közben megfelelően szemléltetve azt, amiről beszélek, majd “varázsoltam”, és bemutattam nekik az általam készített tányérfestést, ami az óra alatt végig kint volt a táblán. Amire a tanítói bemutatás során felhívtam a figyelmüket, hogy használják a zöld több árnyalatát, valamint apró virágokat festhetnek ők is pöttyözéssel, mivel egy apró virágokkal tarkított rét a hátterünk, de itt a színezett virág színeit használják fel. Ezeken kívül festettek kilátót, napocskát, felhőket, fűszálakat, ..

Tanulói munkák

Tapasztalatok

A feladatot célszerűbb egy fehérebb színű papírtányérra végeztetni, mert ez az félfamentes szürkíti a színeket. A vízfesték is jó választás, de élénkebb végeredményt lehet elérni temperával vagy anilines festékkel. Temperával még nem dolgoztak, így nem mertem azzal festetni velük, anilines festékük pedig nincsen. Az én (fenti) munkám azzal készült, és láthatóan tisztább színeket eredményezett.

Rajz óra – Tavasztündér meseillusztráció (1. osztály) – Az arányos emberábrázolás előkészítése

tunderSzerdán megérkezett hozzánk a március, ezért a vizuális nevelés és rajz órákon most a tavasz témakörével foglalkozunk a gyerekekkel. Első alkalommal hóvirágot hajtogattunk, majd csoportmunkában hátteret készítettünk a növénykéinknek. Legutóbb pedig egy általam írt mesét vittem a gyerekeknek, melyben azokkal a tündérekkel ismerkedhettek meg, akik a tavaszt hozzák el nekünk.

Az óra előkészítése

Mivel első osztály elején még messze vagyunk az arányos emberi test ábrázolásától, ezért olyan rajzlapot osztottam a gyerekeknek, melyekre halványan egy emberi alak körvonala volt előre felrajzolva. Erre kellett megtervezni a ruhát, hajat és tündérszárnyakat. Meg kellett még komponálnom a mesét, illetve elkészíteni a próbamunkákat, amikkel az instagram fiókomon már találkozhattatok. 🙂

Tanítói bemutató

A tanítói bemutató során lehetőségeket mutattam a gyerekeknek arra, hogy különböző ruhadarabokat hogyan lehet elhelyezni a figuránkon, illetve rövid és hosszú hajat is készítettem. A szem elkészítésének fázisrajzait a táblára rajzoltam fel.

Most az elkészült munkáinkból is szeretnék mutatni nektek egy válogatást. 🙂

A mese

Olyan mesét szerettem volna vinni nekik, amik az elképzeléseimhez a leginkább passzoltak, ezért döntöttem úgy, hogy írok egy sajátot. Az általam írt mesét a Tovább gombra kattintva tudjátok elolvasni. 🙂

Bővebben…

Tanítani jó – Ismerkedés a tömeggel

??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????Ha nagy leszek, tanító néni leszek – ezt már mondtam nektek. 🙂 Az aktuális szemeszterem február 27-i tanítási gyakorlatán tartottam egy tömegméréssel foglalkozó órát egy budafoki általános iskola első osztályában, ezt szeretném megosztani veletek, hátha erre téved egy tanítónéni, aki ötleteket meríthet az én órámból. 🙂 Bővebben…