Fedezd fel a saját konyhád!

jjBiztos nálatok is rengetek olyan kis csetresz, tartó- és tárolóalkalmatosság van a konyhaszekrényben, amiről azt sem tudjátok, hogy egyáltalán lakik-e benne valaki. 🙂 A mai szakdolgozatírás előtt, a reggeli készítése közben, úgy döntöttem, körülnézek a szekrényünkben, és nagyon is jól tettem! Találtam többféle olajos magvat is, amikről azt sem tudtam, hogy egyáltalán (még) vannak nekünk. Így jött az ötlet a mai első étkezéshez.

Túróval kevert gyümölcsös krémjoghurt almával és magvakkal

Hozzávalók: 5 evőkanálnyi a  kedvenc gyümölcsös joghurtodból, 2 evőkanál zsírszegény túró, egy kisméretű alma fele (két adaghoz egy egész), napraforgó mag, enyhén őrölt lenmag

Elkészítés:  Mivel egyéb édesítést a túró nem kap, ezért ezt a lépést megelőzheti az, hogy villával krémesre lágyítom. Az almát megmosom, szeletekre vágom. A lenmagot fogyasztás előtt célszerű összetörni, mivel a külsején található nyálkaanyagot nem tudjuk megemészteni, így a sok vitaminhoz és ásványi anyaghoz, amivel egyébként ez a kis magocska bír, nem fog tudni hozzájutni a szervezetünk.

Tálalás: A joghurtot a túróval összekeverem, erre fektetem az almaszeleteket, majd ízlés szerint szórok mellé napraforgó- és lenmagot.

Jó étvágyat!

Új kedvenc reggelim lett!

Az újév első súlyzós edzésén túl vagyok, valószínűleg holnap járni sem fogok tudni. 🙂 A turmixom után valami tojásos finomságra vágytam, ezért összeütöttem ezt a csoda-szendvicset.  ❤

szend

Hozzávalók: 1 magvas buci, egy kevés olíva olaj, 2 tojás, 1 szelet Cheeseland Cheddar sajt, kígyóuborka ízlés szerint.

15870819_1381842941834892_752067103_nElkészítés: A bucit félbevágom, az uborkát leszeletelem. (Azért szoktam a zöldséget még a sütés előtt feldarabolni, hogy amint kész a tojás, mehessen a szendvicsbe és jó melegen meg lehessen enni. 🙂 Van egy “egyszemélyes” serpenyőm, amit tükörtojás készítéséhez szoktam használni, mert ebben tökéletesen kerek alakúra sül.) Felmelegítem a serpenyőt, beleütöm a két tojást. Az egyik oldalát készre sütöm, majd kicsit lejjebb veszem a hőfokot és megfordítom a serpenyőben, és ráfektetem a sajtszeletet. Amíg a másik oldal megsül, a sajt szépen megolvad.

Tálalás: A sajtos tükörtojást félbevágom és a buciba fektetem, egy picit megsózom. A tojásra uborkaszeleteket teszek, és egy csipet borssal szórom meg.

Jó étvágyat! 🙂

Kitchen – Vegán saslik spirál krumplival

saslikÚjabb nap, újabb vegán ötlet, amit bárki beépíthet az étrendjébe vagy feljegyezhet a receptgyűjteményébe. Viszonylag egyszerű elkészíteni és isteni a végeredmény!

Az én saslikom hozzávalói: két fej krumpli, pár szelet cukkini, koktélparadicsomok, vegán fasírtpor, víz, kevés olaj, fűszersó.

A spirálkrumplit én most kézzel készítettem, de kapható egy erre kitalált műanyag eszköz, amivel sokkal szebb végeredményt lehet elérni. A cukkinit szeletekre, a maradék krumplit kockákra, a paradicsomokat pedig félbevágva húztam a helyére. Jó tipp a fasírtgolyókhoz: ne 1:1 arányú keveréket használjunk! Kicsit kevesebb vízzel készült, apró golyókat készítsünk. Nekem kettő leesett róla, mert túl nagyok voltak. Nagyjából 30-35 perc alatt teljesen el is készül minden. Tálaláshoz még egy kevés jégsalátát aprítottam fel. 🙂

Kitchen – Zöldséges tortilla tekercsek

Ez most “csak” egy vegetáriánus kombináció, de az öntet kihagyásával vagy növényi tejföl felhasználásával nagyon könnyen vegán fogássá tehető. 🙂 Gyorsan elkészíthető, minimális konyhai ügyességet és időt igényel, viszont finom és laktató.

A zöldségeket először megmosom, majd változatos módon darabolom fel: a kígyóuborkát szeletelővel, a koktélparadicsomokat gerezdekre kés segítségével. A hagymából szeleteket vágok, és az ujjaim segítségével szedem szét a rétegeket, a jégsaláta leveleit pedig tetszőleges nagyságúra aprítom. A zöldségetek a tortillába kerülés előtt is összekeverhetjük, akár az öntettem együtt is, de én mindent külön szeretek elrendezni. Az öntethez én alacsony zsírtartalmú natúr joghurtot használtam, a két tekercshez összesen 2 nagy evőkanállal.

A tortilla lapokat először a sütő segítségével felmelegítettem, majd a hajtogatásos módszert használtam a sima tekercselés helyett. A krumpli sülhet a sütőben vagy növényi olaj felhasználásával. Frissen fogyasztva a legjobb! 🙂

Kitchen – Smoothie-jaim a héten (recept)

smutiMióta a Smoothie-könyvet megvettem, azóta igyekszem minden reggelemet egy nagy vitaminbombával indítani. Általában egy 15-20 perces elfoglaltságot jelent ez pluszba reggel a gyümölcsök előkészítésével, turmixolásával és elfogyasztásával együtt, de tegnap sajnos nem volt annyi időm, hogy összeturmixoljam a gyümölcsöket és elmosogassak magam után, így ételhordóban vittem magammal egy kevés nektarint és fekete szőlőt. Jöjjenek a hét összeállításai!

egyBanános-almás-kiwis smoothie

2 közepes méretű banán, egy alma és 2 szép kiwi adja ezt az igazán rostokban gazdag, krémes állagú turmixot. Azonnali fogyasztást javaslok, hiszen a banán elkezd barnulni az italban, így gyorsan válhat a színe kissé bizarrá. 😀 A banán A-, U-, E-vitamint, vasat, rezet, jódot, mangánt és foszfort tartalmaz. Az alma C-vitamint tartalmaz és A- valamint B vitamin, folsav, kalcium, magnézium, kálium, kéntartalma is jelentős. A kiwi nagy mennyiségben B-, C- és K vitaminokat, valamint természetes antioxidánsokat, makró- és nyomelemeket tartalmaz.

 kettoFekete szőlő-narancs-nektarin smoothie

Nagyjából 10 szem szőlő, egy nagy narancs és egy nagy nektarin kell ehhez a vitaminbombához. A narancsról már beszéltünk, álljon itt most a többi finomság jótékony hatása a szervezetünkre. A fekete szőlő héjában található rezveratrol (erős antioxidáns) szívvédő hatással bír, a nektarin pedig tartalmaz kalciumot, szelént, magnéziumot, B és C vitamint. (okosságok forrása: wikipedia.hu és kertvarazsmagazin.hu)

haromFekete szőlő-narancs smoothie

Ez volt a kedvencem, hiszen mindkét növény nagyon nagy százalékban tartalmaz vizet, így az elkészült smoothie is igazán lágy és híg lett. 40 szem szőlőből és egy nagy narancsból készítettem. Én ki is magoztam a szemeket, de természetesen ezt nem kötelező mindenkinek megtenni, hiszen rengeteg hasznos dolog van a szőlőmagban is. 🙂 Imádom, ahogy beszínezi a szőlőlé az egész turmixot! Gyönyörű. 🙂

Kitchen – Vegán fasírtgolyók (recept)

fasirtKét napja mutattam nektek, hogy milyen fasírtporokat találtam és szereztem be egy bioboltból. Ma nem volt semmilyen konkrét tervem ebédre, ezért arra gondoltam, miért ne próbálhatnám ki már ma az egyiket! Különösebb beruházást nem igényelt, hiszen a fasírtporhoz csak vízre van szükség, hosszú szemű fehér rizs mindig van itthon, egyedül csak a paradicsom hiányzott. Más gabonafélével, krumplival vagy salátakeverékkel is fogyasztható. 🙂

14365528_1263895740296280_100743556_nDénes Natura – Ákos fasírtporból készítettem az ebédemet. Hogy miért Ákos, azt nem tudom, de számomra roppant szórakoztató, hogy neve van a fasírtkáimnak. 😀 Viccet félretéve.. 310 Ft 250 grammnyi keverék. Én 50 grammból 6 mini (nagyobb koktélparadicsom méretű) fasírtot készítettem, tehát az egész csomag nagyjából 30-32 gombócra elég, ami szerintem egy szép nagy adag. A felső képen azért csak 5 gombóc van, mert egyet anyunak adtam “minőségellenőrzési céllal”. 🙂 Az elkészítése roppant egyszerű, mint ahogy azt a csomagoláson is olvashatjátok. 1:1 arányban kell összekeverni vízzel, majd egy fél órát hagyni, hadd pihenjen. Ezután forró olajban kell kisütni (nem tudom, hogy például sütőben sütve ugyanúgy sikeres lenne a küldetés). Nekem nem esett szét, nem ragad le, nem volt semmilyen problémám a sütés közben.

20160914_181556Pár perc sütés után szép aranybarna lesz és kap egy ropogós réteget. Csak a külseje alapján szerintem nem is lehet megállapítani, hogy van-e benne hús vagy sem. 🙂 A fűszerezése tetszett ennek a terméknek, úgyhogy nagyon elégedett voltam az ebédemmel. Ezt a fajta port szívesen tudom ajánlani bárkinek, aki húsmentes, de jól fűszerezett fasírtokat szeretne készíteni gyorsan és egyszerűen. Esetlen aki szeretné, az különböző nagyobb magokkal (pl. tökmag) “felturbózhatja” a keveréket.

Kitchen – Hidratáló, vitaminos smoothie (recept)

20160913_145202Csütörtökön kezdődik ismét az egyetemista létem. Biztosan meg fogom bánni, hogy nem szoktattam hozzá a szervezetem fokozatosan a koránkeléshez, de ha tudom, hogy nincs kötelező jelenésem a nap első felében, akkor képes vagyok akár 10-ig is ágyban maradni. Ma is így történt. Ezt követte egy másfél órás edzés, majd siettem haza, hogy végre elkészíthessem életem első smoothie-ját! 🙂

A hozzávalóim a következők voltak:

  • egy közepes méretű répa
  • egy nagy narancs fele
  • egy egész őszibarack
  • egy kisebb méretű sárgadinnye fele
  • 3 jégkocka
  • díszítéshez egy kevés barna cukor és egy kevés narancs

Ennyi gyümölcs (és zöldség) pontosan egy adag (5 dl) smoothie elkészítéséhez elég. Első lépésként megmostam a gyümölcsöket. Utána meghámoztam a répát és karikákra daraboltam. Az őszibarackot kimagoztam és meghámoztam. A dinnyéhez a dinnyegombóc-szedőmet használtam. A narancsot pedig gerezdekre szedtem és csak a gyümölcshús került a turmixgépbe, a fehér részek nem.

20160913_144420Pár perc alatt krémes-folyós állaga lett a keveréknek, ekkor került bele 3 jégkocka, amiket szintén egy kicsit összeaprítottam a géppel. A pohár szája kapott még egy kis cukrot és narancsot, és kész is lett a vitaminokban és rostban gazdag smoothie-m. 🙂

Gondolkodtam azon, hogy hogyan nevezzem el, de végül a hidratáló, vitaminos smoothie-nál maradtam. Az összetevők szervezetünkre gyakorolt hatása ezt tette lehetővé. Azt még ki kell hangsúlyoznom, hogy rengeteg antioxidáns van ezekben a gyümölcsökben, ezért akinek a fiatalsága megőrzése a cél, az indulhat is turmixolni! 🙂 Akár italként is fogyaszthatjátok a nap bármelyik étkezése mellé. Nekem ez volt a “reggelim” edzés után.

Részletesen:

  • őszibarack: niacin-csökkenti a vérnyomást, jót tesz a szívnek és az érrendszernek, biotin-haj- és bőrszépítők, xantofill színanyag – rákellenes, rengeteg rost és pektin – segíti az emésztést, rengeteg víz – hidratál, A és C vitaminok
  • sárgadinnye: nagyon sok féle ásványi anyag, A-B1-B2-C vitaminok, magas rosttartalom, nagy százalékban tartalmaz vizet – hidratál
  • narancs: karotin és flavonoidok – antioxidánsok, limolén – mell- és tüdőrák ellen, több mint 2/3-a víz
  • répa: 88%-a víz – hidratál, gazdag antioxidánsokban és ásványi anyagokba, béta-karotinja pépesítve A vitaminná alakul át