A tanító néni engem szeret, hiszen …

easter-2121022_960_720

A tanító néni engem szeret, hiszen rám mosolyog a reggeli sorakozó előtt és a nevemen szólítva köszön minden nap. Megkérdezi, hogy hogy aludtam vagy hogy hogyan indult a reggelem. Érdekli, hogy mit álmodtam és az is, hogy van-e már bennem reggeli. Ha van még szabad keze (vagy kisujja), akkor lehetek akár a negyedik párja is a sorakozónál!

A tanító néni engem szeret, hiszen emlékeztet rá, hogy a teremben mit hová kell tennem. Arra tanít, hogy mindennek megvan a maga helye és egy idő után én is belátom, hogy a sok kis tappancs csak akkor fér el kényelmesen a teremben, ha a táskák és úszás cuccok nem összevissza hánykolódnak padsorok között. Nekem is jobb rendben és tisztaságban tanulni, de ezt én még csak most gyakorlom.

lego-708089_960_720

A tanító néni engem szeret, hiszen mesél nekem ebéd után. Egy mesét akár többször is. Egymás után. Elváltoztatja a hangját, kalimpál a kezével, néha suttog és néha még a padsorok között is kószál. Nagyon vicces! Papírból koronát készít, hogy a fejemre tegye, amikor a herceg szerencsét próbálni indul és zsenília drótból kishangyát hajtogat, ha éppen arról szól az aznapi történet. Hangszert ad a kezembe, mert tudja, hogy megbízhat bennem és verseket is tanít, mert ő már tudja, hogy a versek sokszor nagyon mókásak tudnak lenni.

A tanító néni engem szeret, hiszen mindig van nála 1-2 színező, amit odaadhat nekem. Megdicsér, ha elkészültem és büszkén rakja ki a tanterem vagy a folyosó falaira a munkáimat. Ilyenkor nagyon büszke vagyok magamra, és lehetek is – azt mondja. Üres lap is van nála, mindenféle méretben, ha rajzolni szeretnék. Sőt, néha még zenét is kapcsol a kreatív alkalmakhoz, ha nem felejti el. Mindig mosolyogva és érdeklődve fogadja a rajzom vagy más kézműves kis ajándékaimat. Megköszöni és tényleg örül neki! Szereti, ha mesélek neki magamról meg a hörcsögömről és ő is szívesen mesél nekem érdekes dolgokat magáról. Szeretem, ha mesél. Nagyon jól ismerem már a tanító nénim.

hand-93168_960_720

A tanító néni engem szeret, hiszen nem lesz mérges, ha valamit elrontok vagy nem tudok egyből megcsinálni. Lehet, hogy nem írja le helyettem a hullámvonalat vagy nem festi meg helyettem a fa törzsét festékkel, esetleg nem mondja el a dolgozat megoldását, de amikor újra és újra megpróbálom, ő bátorít és ugyanúgy örül annak, hogy egyre ügyesebb vagyok, mint ahogy én is. Tudom, néha ő is hibázik és ezt ő is tudja nagyon jól. Tudom, mert be szokta ilyenkor ismerni. Ezért én is szeretek – és merek is!- őszinte lenni vele.

A tanító néni engem szeret, hiszen elmondja, hogy mi az, amiben ügyes vagyok és azt is, hogy hogyan tudok egyre jobb és ügyesebb lenni önmagamnál. Örülök neki, hogy nem a legszebben rajzolóhoz és a leggyorsabban íróhoz hasonlítja az én munkámat. Mindig van egy újabb jó tanácsa és mosolyog a szíve, amikor látja, hogy érdeklődő szempárok és nyitott fülek figyelnek a szavaira. Nagyon igyekszik vicces, szórakoztató vagy érdekes, mesébe és játékba burkolt feladatokat hozni nekünk. Lehet, hogy nem mindig sikerül neki, de szerintem törekszik rá!

A tanító néni engem szeret, mert mindig hangosan elköszön tőlem, mikor elindul hazafelé. Szereti, ha én is így teszek, mikor anyag/apa/mama/papa délután értem jön, ettől csak még boldogabban jön be másnap hozzánk. Otthon is sokat gondol a másnapi tanulásunkra és kalandjainkra, ezért még néhány órán keresztül papírt vág, feladatlapot szerkeszt, nyomtat, fénymásol, előkészül, dolgozatot javít, meg ilyenek. Azt hiszem.

A tanító néni engem szeret, hiszen amikor összefutok vele az utcán, mindig jókedvűen köszön vissza nekem és szívesen visszaölel, ha odafutok hozzá. Ha pedig a nyári szünetben táborozik velem, akár heteken keresztül, akkor szerintem tényleg nagyon szerethet. 🙂

crayons-1445053_960_720

Minden gyermek más és ez ugyanúgy igaz a tanító nénikre is. Nem viselkedünk és nem szeretünk egyformán, de az biztos, hogy aki erre a pályára lép és nem is szeretné egyhamar elhagyni azt, az a gyerekek miatt végzi a munkáját nap mint nap. Szerencsés vagyok, mert elsőseim vannak és rengeteg szeretetet kapok tőlük akárhányszor csak találkozom velük. Néha hangosak, néha türelmetlenek (még) egymással, és néha nagyon izgágák… De minden nap ők azok a 6-7 éves kisfiúk és kislányok, akik másfél hónappal ezelőtt kezdték még csak megismerni ezt a valamit, amit úgy hívunk, az iskolás éveink. Igyekszem tudásom legjavával utat mutatni nekik és segíteni őket abban, hogy merjék kibontakoztatni a kis személyiségüket, hogy negyedikes korukban úgy engedhessem el a kis kezüket, hogy érdeklődő, tanulni és iskolába járni szerető gyerekektől búcsúzhassak majd el. Ez a legfőbb célkitűzésem mind közül. Remélem, sikerül.

Bogi néni

Reklámok

Angol műveltségterületű tanító leszek – egy továbbképzés tapasztalatai 2. Végre!

Már második hónapja igyekszem minden csínját-bínját elsajátítani annak, hogy hogyan lehetek majd szeptembertől kreatív, gyermekközpontú, játékos tanulást szorgalmazó angol nyelvet oktató tanító. Még mindig élvezettel csinálom és örömmel tölt el, hogy ahogyan telnek a hetek, egyre több építő jellegű gondolatom támad a saját iskolánk angol idegen nyelvi oktatásának felvirágoztatásához.

Az alapdiplomám megszerzése közben sokszor éreztem azt, hogy olyan doglokat is tanulunk, aminek semmi köze nem lesz ahhoz, amivel foglalkozni fogunk a mindennapok során. Az előző cikkben azt is leírtam nektek, hogy itt is van olyan óra, amelynek a tudásanyagát a magam fejlődése érdekében kell elsajátítanom. Ezt a hónapot arra szántam, hogy ezen a “problémán” dolgozzak és szerintem pozitív kiemenetele lett a dolognak. 🙂 Rájöttem, hogy az olvasás és az angol nyelv iránti szeretetemet egybegyúrva az Irodalmi beszédgyakorlatok órát is maximálisan tudom élvezni, hiszen jó műveket kell olvasnunk, valamint egy csomó új szót tanulunk meg, amit én mindig is élvezettel csináltam. Egyre jobban értem a régebben íródott, óangol szövegeket és kíváncsi lettem a régi idők angol irodalmi művészeire.

Más részről ebben a hónapban rengeteg olyan itthoni segédanyagot szereztem be a könyvesboltokból, amit a későbbi iskolai keretek között zajló vagy esetleg magántanításaim során remekül tudok majd hasznosítani. Amiket eddig beszereztem és őszintén tudok ajánlani, azok a következők:

  • Németh Katalin: Angol nyelvtan (B1, B2, C1) – nyelvtani összefoglaló, ami rendkívül érthetően foglalja össze az angol nyelvtant, sok feladattal, fordítással, rendhagyó igékkel, megoldókulccsal. (3200 Ft)
  • Akadémiai Kiadó: Let’s Play English again – angol nyelvi társas játékok 8-10 éveseknek – az első részét sajnos nem láttam a boltokban, de azt is nagyon szeretném, ez a mappa 11 játékot nyeli játékot tartalmaz foglalkoztató füzetekkel, táblajátékkal, kártyékkal. (2490 Ft)
  • Fabók Ágnes: EASY Word Training 400 angol szókártya haladó szinten – a legtöbb kártya remekül használható, néhány fordítással nem értek teljesen egyet , 7 témakör szavait foglalja össze példamondatokkal. (2490 Ft)
  • Matiscsák Zsuzsanna: Képes szókártyák gyerekeknek angol nyelvből – Irány az iskola! – a kedvencem és ezt tényleg szívből tudom ajánlani, mivel nagyon jó kártyái vannak, kedves rajzokkal illusztrálták a szavakat és 5 témakör (mesék, iskola, tulajdonságok, számok és idő, foglalkozások, ) szavait foglalja magába. Van még két másik változata az Én és a családom, illetve a Város és vidék, amiket szinték szeretnék a későbbiek során beszerezni. (2399 Ft)
  • Strucc Kiadó: Szótanuló keresztrejtvényei – kezdőknek, illetve gyerekeknek ajánlom leginkább, mivel kétnyelvűek és tényleg a legalapvetőbb szavakkal foglalkoznak. A Kids Crow 1 és Kezdő Crow 100 van meg nekem, de vannak ennél magasabb szintű, bonyolultabb kiadások is, haladóknak inkább azt ajánlanám! 🙂 (990-1190 Ft körül)

enyem

Igyekszem olyan dolgokra beruházni, amik az én munkámat és a gyerekek tanulását is segítik majd. 🙂 Nagyon várom már, hogy saját kis angol csoportom vagy magántanítványaim legyenek, bár most is van egy, Hugi, akit a középfokú angol nyelvvizsgájára készítek fel éppen. Szurkoljatok neki! 🙂

A képzés tehát a szokásos mederben halad még, de lassan már itt a félév vége, amikor majd tématervet kell választanunk és felkészülni a tanítási gyakorlatokainkra és hospitálásokra. Izgatottan várom mind! 🙂

Mivel telik a tanév-előkészítő időszak egy pályakezdő pedagógus számára?

Előkészítő időszaknak a tanulmányi időszakot megelőző heteket nevezzük, amikor a pedagógus az iskolába bejárva felkészül az éves munkájára. Mivel az én baráti körömben is voltak olyanok, akiket meglepett, hogy a pedagógus nem szeptember elsején teszi be a lábát először az intézménybe, ezért úgy vélem, hogy sok embernek – főleg a jelenleg végzős pedagógus hallgatóknak – hasznos lehet ez bejegyzés. 🙂

back2school-2635456_960_720

Az előkészítő időszak rengeteg mindenre jó, mégis, a legelső időszak leginkább az ismerkedésről szól. Megismered a kollégákat, a vezetőséget, az intézményt, magát az épületet, a tantermet vagy tantermeket, ahol dolgozni fogsz. Nekem hatalmas nagy szerencsém van, mivel ott kezdhetem életem első tanévét tanító néniként, ahol én is kisiskolás voltam, így az épületet és a kollégák nagy részét már eleve ismertem.

Mivel frissen szerzett diplomával gyakornokként kezdünk, ezért heti 20 órában fogjuk elkezdeni a munkát. Hogy pontosan miből mennyit és melyik osztályban fogsz tanítani a tanévben, az szintén ebben az időszakban derül ki. A pontos órarend szintén ebben az időszakban kell, hogy hozzád eljusson. Én egy viszonylag alacsony létszámú (23 gyerkőc) negyedikes osztályt kaptam, ahol osztályfőnök-helyettesként kell majd megállnom a helyem ősztől. Matematikát (+felzárkóztatás és tehetséggondozás), technikát és vizuális kultúrát fogok nekik tanítani, valamint napköziben leszek velük egy csomót. Szívesen tanítottam volna felsőben is vizuális kultúrát (ez a műveltségterületem), de talán így az első évre sokkal szerencsésebb, hogy csak a “saját” osztályommal fogok együtt tanulni. Főleg, hogy munkával párhuzamosan két iskolát is végzek majd. Pontos órarendem még nincsen, de remélem minél hamarabb kialakul. 🙂

Az egyik legfontosabb és kezdőként talán a legnehezebb és legmelósabb feladat lehet, hogy évfolyamonként minden tantárgyhoz éves tanmenetet kell készíteni. Szörnyen hangzik, igaz? Félni azért nem kell tőle, mivel sok olyan tankönyv van, amihez találni lehet tanmenetet az interneten. Arra viszont nagyon figyelni kell ilyen esetben, hogy az össz. óraszám stimmeljen. A második lehetőséged, hogy a kollégáid vagy régi tantárgypedagógiás tanítód segítségét kéred és velük egyeztetve, a segítségüket és tanácsaikat kérve készíted el a dokumentumokat. A harmadik és legidőigényesebb opció, hogy saját magad elkészíted a saját tanmeneted. A tanmeneten kívül foglalkozási tervet is kell készíteni a napközis tevékenységről, illetve a dokumentumoknak csoport-portfóliót is tartalmazniuk kell. Az én jelenlegi helyzetem nagyjából a fent említett három opció keveréke. A matematika tankönyvhöz sikerült kész tanmenetet találnom az interneten, de az kevesebb óraszámmal dolgozik, így ki kell bővítenem. Rajzból és technikából a volt műveltségterületi gyakorlatvezetőnk segítségét kérve a saját tanmeneteimet készítem el.

school-2276269_960_720

Szeptember elseje előtt kerül sor a tanterem olyan állapotra történő felkészítésére, hogy az képes legyen fogadni a gyerekeket és az aktuális évfolyam igényeit kielégítse. Nálunk, miután az engem megelőző tanító néni* átadta a termét, rendszereztem kicsit a kreatív szekrényt. Csoportosítottam a papírokat, anyagokat, és összeírtam, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésemre az éves munkához. (Ezt kiegészítve az iskola honlapjáról megnéztem a tanszerlistát, hogy negyedikre mit hoznak majd még a gyerekek.) Gondolkodtam még valami gyerekváró dekoráció kihelyezésén a terembe, de ez még konzultáció alatt van. 🙂 A gyerekek fogasaihoz névkártyákat készítettem, illetve a lovacskás értékelőtáblát renováltam egy picit.

Látatlanban bár, de megkezdődik az osztállyal – vagy osztályokkal – való ismerkedés is. Én kaptam egy osztályfotót, valamint egy osztálynévsort, ami alapján memorizálni tudom a gyerekek arcait és neveit. Nagyon remélem, hogy bár csupán egy évet fogunk együtt dolgozni ilyen nagy óraszámban, be tudok majd illeszkedni a kis közösségükbe, jól meg tudom majd őket ismerni és úgy engedhetem el őket felső tagozatba, hogy minden tudást átadtam nekik, amire csak szükségük lehet.

easter-2121022_960_720

Az előkészítő időszakban rengeteg értekezleten veszünk részt. Ezek között van olyan, amelyen az egész tanári kar részt vesz, illetve olyan is, hol csak az alsó vagy felső tagozatban tanító pedagógusok diskurálnak. Ezeken az értekezleteken megbeszélésre kerülnek az előző tanév eredményei, sikerei, felmerült problémái, a személyi változások, az előttünk álló tanév rendje, a várható programok és még megannyi érdekes információ.

Talán ezek a legfontosabbak és legáltalánosabbak, amelyek minden iskolában előfordulnak a tanév megkezdése előtt. Nagyon izgatottan várom, hogy milyen élményeket tartogat az első, tanítóként eltöltött tanévem. 🙂

*Boldog babavárást Adri néni! 🙂

Tanítani jó! – Papírrepülő-hajtogatás 1. osztályban (45 perc – tervezettel)

epuoMint azt már tudjátok, általános iskolai pedagógusnak készülök. Jelenleg az utolsó évemet taposom az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán, ahol év közben is gyakorlatot kell teljesítenünk. Sajnos nagyon kevés lehetőségünk van a 10 hetes gyakorlat előtt gyerekeket tanítani. A jelenlegi fél éves (őszi félév) csoportos tanítási gyakorlat alatt mindössze 45 perc tapasztalatot szerezhetünk / fő, ami rettentően kevés..

Ebben a félévben 32(!) édes-aranyos elsős kis manót kell okosságokra tanítani, és én kaptam meg az első vizuális nevelés tanórát. A tananyagot a gyakorlatvezető határozza meg, így lett az én feladatom a papírhajtogatás megismertetése a gyerekekkel.

Az osztályfőnökük elmondása szerint a fiúk közül néhányan már tudnak egyszerűbb repülőt hajtogatni, ezért én most egy picit bonyolultabbat fogok velük készíttetni. Bár a cikk csak akkor fog már kikerülni, amikor megtörtént a tanítás, hogy a tapasztalataimat is meg tudjam osztani veletek, azért nagyon remélem, hogy sikerülni fog az óra. 🙂

Ilyenkor mindig kötelező elkészítenünk pár próbamunkát vagy várható gyerekmunkát, aminek több szempontból is nagy jelentősége van. Először is meglátom, hogy mi a várható eredmény, a tárgy, amit szeretnék viszont látni az órán. Megtapasztalom, hogy nekem mennyi időre van szükségem elkészülni vele, így nagyjából következtethetek arra, hogy a gyerekeknek majd mennyi idő kell (a folyamatos korrekciót és segítségnyújtást is beleszámolva). Megtapasztalom a feladat nehézségét: ekkor derül ki, hogy egyáltalán megfelelő-e az adott korosztály számára.

terv1Álljon itt most a tervezetem oldalai, melyet – amint olvashatjátok is – nagy részletességgel írtam meg. Ez a forma illetve nyelvezet nálunk kötelező, ha tervezet írásról van szó, ezért ez a nagy komolyság benne, a valóságban én azért közvetlenebb szoktam lenni a gyerekekkel. 🙂 Emellett megemlíteném még azt is, hogy a gyakorlatunk során minden tanító másmilyen formátumban szereti látni a tervezetünket. Kívánjatok szerencsét, találkozunk a tanítás után! Bővebben…