Új kedvenc reggelim lett!

Az újév első súlyzós edzésén túl vagyok, valószínűleg holnap járni sem fogok tudni. 🙂 A turmixom után valami tojásos finomságra vágytam, ezért összeütöttem ezt a csoda-szendvicset.  ❤

szend

Hozzávalók: 1 magvas buci, egy kevés olíva olaj, 2 tojás, 1 szelet Cheeseland Cheddar sajt, kígyóuborka ízlés szerint.

15870819_1381842941834892_752067103_nElkészítés: A bucit félbevágom, az uborkát leszeletelem. (Azért szoktam a zöldséget még a sütés előtt feldarabolni, hogy amint kész a tojás, mehessen a szendvicsbe és jó melegen meg lehessen enni. 🙂 Van egy “egyszemélyes” serpenyőm, amit tükörtojás készítéséhez szoktam használni, mert ebben tökéletesen kerek alakúra sül.) Felmelegítem a serpenyőt, beleütöm a két tojást. Az egyik oldalát készre sütöm, majd kicsit lejjebb veszem a hőfokot és megfordítom a serpenyőben, és ráfektetem a sajtszeletet. Amíg a másik oldal megsül, a sajt szépen megolvad.

Tálalás: A sajtos tükörtojást félbevágom és a buciba fektetem, egy picit megsózom. A tojásra uborkaszeleteket teszek, és egy csipet borssal szórom meg.

Jó étvágyat! 🙂

Reklámok

Én és a pesto – első találkozás (Cafe Five)

cafe

Minden hétre jut valamilyen kulináris kalandozás, ami megdobogtatja a szívemet. Enni nagyon szeretek – egészségeset enni pedig egyszerűen imádok! Múlt héten a Cafe Five Espresso Bárban jártunk Budapesten, a Kolosy térnél. Nem ez volt az első alkalom, szám szerint már a második, de most egy olyan újdonságot kóstoltam meg, amit életemben eddig még soha: a pestót.

unnamedMielőtt jönne az “első randi” élménye, álljon itt egy pár szó az italomról, ami egy szójatejes málnaturmix volt. Szép nagy pohárban, fekete szívószállal. Nagyon szeretek azzal szórakozni, hogy a málnamagokat kergetem az italomban, ez most sem volt másképp. Friss volt, jó ízű és jó sok! A turmixot alapból tehéntejjel készítik, de kérhető laktózmentes vagy szójatejes változatban is – én a legutóbbi mellett döntöttem. Aki fél attól, hogy esetleg az ő ízlésének így nem lenne elég édes a turmix, annak sem kell aggódnia, a mellé kapott folyékony édesítőszerrel ez fokozható. Én nem éreztem szükségét, de az édesszájúak szerintem fogják. 🙂 Bővebben…

Most akkor vegán leszek?! Nos …

Gyümölcsturmixok, hús, tej, tojás mentes ételek “uralják” a blogot és az Insta-fiókomat már negyedik napja. Ez azt jelenti, hogy vegán lettem?! Mi is az én véleményem a vegán életmódról?

20160914_184028Összesen már 5 nap is eltelt azóta, hogy bármilyen húst fogyasztottam volna. Hogy bírom én ezt? Teheti fel a kérdést, aki minden nap eszik sült húst, felvágottat, májkrémet vagy virslit. Nos, én a “vegán napok” előtt sem ettem sok húst, egyszerűen magamtól nem kívánom meg, tehát ez a 5 nap ilyen szempontból egyáltalán nem okozott kellemetlenséget. Pláne azért sem, hiszen rátaláltam a vegán fasírtra, ami számomra konkrétan egy megváltás. Sokkal gyorsan, egyszerűbb és olcsóbb elkészíteni, mint húsból. Nincs benne mesterséges összetevő, viszont a fűszerezése lehetővé teszi, hogy nagyon hasonló élményben részesülj, mintha húst ennél. Ezt biztosan meg fogom tartani a továbbiakban is.

20160913_183559Az emberi szervezet szervezet számára 9 aminosav esszenciális, azaz alapvető fontosságú. Ezeket vagy nem tudja a mi szerveztünk előállítani vagy elégtelen mennyiségben. A fehérjék biológiai értékét az határozza meg, hogy ebből mennyit tartalmaznak. Az elsőrendű, (komplett) fehérjék valamennyi esszenciális aminosavat a megfelelő mennyiségben, arányban tartalmazzák, ezért egyedüli fehérjeforrásként is elegendőek. Ebbe a csoportba az állati eredetű fehérjék tartoznak. Tehát nem csak a hús, de a tej és a tojás is alkalmas erre. A másodrendű (inkomplett) fehérjék egyes esszenciális aminosavakban hiányosak, ezért önmagukban elégtelen fehérjeforrások. Azonban a komplett, vagy egy másik inkomplett fehérjével kiegészítve teljes értékűvé tehetők. Ide tartoznak a növényi fehérjék. Tehát ezeket egymással változatosan és gazdagon fogyasztva teljes értékűvé tehetőek. (források: wikipedia, Felszeghy Ödön, Ábrahám Sándor: A biokémia alapjai)

20160917_132227Aztán ott van a tej-sajt-vaj kérdés, ami már egy kicsit összetettebb és bonyolultabb – számomra is. Vegetáriánusnak nevezzük azt, aki nem fogyasztja az állatok húsát, viszont eszik más állati eredetű termékeket, mint például a fent soroltak. Az elmúlt négy nap alatt ettem vegán pudingokat, ittam mandulatejet, ettem szójajoghurtot, készítettünk tejbegrízt és főzeléket vegán tej felhasználásával. Hogy mik a tapasztalataim? Őszinte leszek, a mandulatej magában egyáltalán nem győzött meg. Emiatt szomorú is voltam, mert nagyon vártam, hogy jó legyen, hogy “tej” legyen.. Viszont! A felhasználásával készített főzelék és tejbegríz tök fogyasztható volt. Tehát a fűszernövények ismét jó szolgálatot tettek. Épp a mai nap vettem szójatejet, ő lesz a következő “áldozat”. Meglátjuk, mit tud! A növényi eredetű tejek eredendően laktózmentesek, ami miatt szintén mosolyoghat a pocakom.

A sajtot “elfelejteni” már egy fokkal nehezebb. Ebből több félét is szeretek, ráadásul teszek a szendvicseimbe, pizzámra, eszem rántva és .. máshogy már nem is, ennyi. Tudom, hogy a tofu az, ami helyettesíthetné, de még nem jutottam el oda, hogy beszerezzek egyet. Szeretném ezt is kipróbálni, de valamiért van bennem egy halvány ellenérzés szegény tofu irányába. Az állati eredetű sajtokban (meg a húsokban és a kólában is például) megtalálható foszforsav viszont erős kalcium-megkötő hatással bír, ami szintén nem túl csábító. Szóval eddig tofu:sajt 1:0.

Margarinból ennél jóval könnyebb vegán opciót találni. A bevásárlóközpontban kapható margarinok közül talán a Flora Light ez egyik legjobb vegán választás. Sajnos a vajban van koleszterin. Miért baj ez? Azért mert a szervezet képes megtermelni magának a kellő mennyiségű koleszterint, nem kell még belelapátolni. Persze, lehet azt mondani, hogy nincs is benne sok. De van a tejben, a sajtban, a húsban és a tojásban is. Tehát akár egy ártatlan szendvics sem olyan ártatlan azért. Margarinból olyat kell választani, aminek összetevői között nem szerepel a hidrogénezett vagy részlegesen hidrogénezett zsiradék/olaj, így elkerülhetőek az egészségtelen transzzsírsavak.

20160916_175143A tojás szintén koleszterinbomba, de bevallom szeretem én is. Tegnap a SaladBox-ban vacsoráztunk, én egy vegán salátát állíttattam össze (saláta, paradicsom, kígyóuborka, kukorica, lilahagyma és mentás-citromos öntet), de szívem szerint kértem volna bele tojást is. A felső saláta értelem szerűen nem az enyém. 🙂 Viszont a tény, hogy egyszer valaki látott egy csirkét, és úgy gondolta, hogy ezentúl megeszi a petesejtjét, ami kipottyant a kloákáján, az kicsit bizarr. 😀 Sőt, nagyon is! Jó lenne, ha egyből ez jutna eszembe, ha tojásra nézek. Nagyon sok tojást tudok fogyasztani, ebből vissza kell vennem, de elhagyni valószínűleg nem fogom tudni. Egy-egy salátába belecsempészem majd időnként, de nem én leszek a tojás üzemek fő hajtómotorja.

Bár nem táplálkozás, azért a vegán témához hozzátartozik: cruelty free make up, azaz olyan sminktermékeket gyártó cégek, akik nem bántanak állatokat a termékek fejlesztése és tesztelése során. Ilyen például az Essence és Catrice. Az én sminktáskámban ezekből van a  legtöbb, amire büszke vagyok. És álljon itt néhány állatokon tesztelő is: Avon, L`Oreal, MAC, OPI, Yves Rocher, Rimmel London, Nivea, Schwarzkopf, Dove, Colgate, Old Spice…

Sok dologra ráébresztett ez a pár nap.

a)   illogikusan drágábbak a vegán tejtermékek, mint az állati eredetű tejek

b) rengeteg felesleges húst, tejet, tojást állítunk elő, aminek nagy része nem a bevásárlókosarakban végzi, hanem a túltermelés miatt a szemetesben

c)   a vegán szakácskönyvek tele vannak remek receptekkel, amit akár egy húst fogyasztó is bele tud építeni az étrendjébe

d)  rengeteg vegán étel van alapból a hétköznapunkban, csak nem vesszük észre (pl. smothie-k, sült krumpli, saláták, főzelékek, levesek, stb.)

e) mindennek van egy vegán verziója, ami alig különbözik az állati eredetű megfelelőjétől

Legelő Salátabár – ezt is kipróbáltuk!

20160908_181446

Talán el is sétáltunk volna először mellette, ha nem lett volna nálunk GPS, annyira “elbújik” a Dob utcában a Legelő Salátabár, az egyik legjobb salátázó, ahol eddig valaha jártam! A vacsoránkat fogyasztottuk ma itt, és bizony remek döntés volt, hogy erre a helyre jutott a választás.

20160908_181525

Belső és külső terét tekintve kis befogadóképességűnek mondanám a helyet. Bent talán 8-an, kint szintén annyian férnek el az asztaloknál. Mi kint foglaltunk helyet a virágládák mellett. A hely maga hangulatos, az azt körülvevő környezet jelenleg – az építkezés/felújítás(?) miatt – kevésbé. Ott tartózkodásunk alatt nem dolgozott senki, így viszonylag csendes környezetben tudtunk enni. 🙂

Az egyszerű de nagyszerű étlap már az első oldalon hirdeti: honlap, alkalmazás, Facebook oldal van – tehát mindenhol elérhetőek! Ismét szerencsések a pestiek, akiknek van lehetőségük ilyen helyről rendelni. A belső oldalakon minden étel tételesen megtalálható: mártogatósok, levesek, szendvicsek, saláták és az italok. Nagyon szimpatikus, hogy bárki találhat magának itt finom falatokat, legyen az “mindenevő” vagy bármilyen speciális étrendű egyén. Én szemi-vegetáriánus vagyok, ami annyit tesz, hogy a növényi eredetű ételeken kívül fogyasztok tejet és tejtermékeket, tojást, csirkét és halat. Bár a szemi-vegetáriánusok a különböző baromfihúsokat szintén “megengedik maguknak”, én nem eszem sem pulyka húst, sem kacsa húst, sem semmi egyebet. Csak csirkét. Na meg tonhalat, de ezeket is csak ritkán.

20160908_182009A szendvics előtt érkezett a meggyszörp, illetve barátomnak egy bodzaszörp. Szép nagy pohárban, a kedvenc fekete szívószálammal. Az én ízlésem elbírt volna még egy kis szörpöt a szódámba, talán a képen is látszik, hogy nem olyan intenzív a színe, de ettől függetlenül finom volt. Vigyáztak az alakomra.. 🙂 A felszolgáló lányoknak szerintem első pillantásra nem voltunk szimpatikusak, de később a rendelés során már mosolygósak voltak. 🙂

20160908_182727Majd jött a szendvics! Ropogós, meleg baguette-ben egy nagy szelet roston sült, friss, meleg csirkemell szelet, jégsaláta, reszelt/olvadt edami sajt, paradicsomkarikák, szeletelt főtt tojás, dijonnaise öntet és side saláta. Jó választás, mi? 🙂 A képen is látszik, hogy milyen szép magas szendvicseket kaptunk. Az íze és frissessége hibátlan volt, a tálalás szép. Az öntet finom, a zöldségek szintén frissek és ropogósak. Én általában ha csirkemell szeleteket sütök vagy rántok, akkor azokat fele ilyen vastagra szeletelem, így sajnos a húst nem tudtam maradék nélkül elfogyasztani, de egy még éhesebb bendővel vagy férfi gyomorral érkező vendégnek meg sem fordul ilyesmi a fejében. 🙂 A lenti kép annyira gyönyörű, hogy belehalok! ❤

20160908_182731

Nagyon elégedetten távoztunk mindketten. Bár sajnos nekem nem esik útba soha a Dob utca, a sulim is a Duna másik oldalán található, így nem hiszem, hogy sűrűn vissza fogok/fogunk ide járni, de aki erre lakik vagy itt van dolga a közelben és megéhezik, az mindenképpen menjen be egy salátára vagy szendvicsre! 🙂