Az év, amikor megtettem 2.016 km-t

Nagy fába vágtam a fejszém pontosan 12 hónappal ezelőtt, miszerint 2016 km-t szeretnék sporttal megtenni ebben az évben, de amit ez a “bugyuta” kis kihívás adott nekem, az a vártnál is sokkal de sokkal több lett. 🙂

Nagy lendülettel fogtam hozzá, az tervezettnél sokkal nagyobb tempóban haladtam. Ez a lendület viszont az év során többször is hanyatlott, ezen nincs mit szépíteni. Voltak lustább időszakok, volt térdsérülés, utazás, szabadidőhiány, meg miegymás. De a lényeg, hogy mindig a szemem előbb lebegett a cél: december végén ki akarom jelenteni, hogy én 2016 km-t bizony futva, sétálva vagy éppen biciklizve megtettem idén.

km

A kihívás sok olyan eseményre elcsalt, ahová eddig még életemben nem mentem sosem. Futóversenyek (Telekom Minicittá, 21. Coca Cola Női Futógála) ColorRun vagy éppen a Velencei-tó körbebiciklizése. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni azt, hogy a mozgás szeretete mennyi embert össze tud hozni, pusztán azért, hogy együtt tegyenek meg egy bizonyos távot. 🙂

Amit a legjobban szerettem az edzésekben, hogy futás, séta vagy biciklizés közben csak én voltam és a gondolataim. Nagyon sok minden történt ebben az évben (is), úgyhogy volt min törnöm a fejem bőven. 🙂 Nagy szerencsémre soha senkinek nem voltam útban, az én saját kis 1-1,5 óráimat eltölthettem a gépen anélkül, hogy rám szóltak volna. Ezt persze segítette az is, hogy a Wake Up Fitness Center egy eléggé jól felszerelt kis terem, így tényleg alig adódott olyan alkalom, hogy nekem kelljen várni a kiszemelt gépre.

A kihívás elején gondoltam a cikkeimbe szerkesztem a történelem jelentősebb eseményeit, melyek mellett már “elhaladtam”, de aztán rájöttem, hogy ez valószínűleg senkit sem érdekel, csak a saját életemet nehezítem vele, hogy ki kell szelektálnom a történéseket. 😀 (Bocsi, Kristóf!)

Az év során igyekeztem figyelni arra is mit eszem, bár ez csak rövidebb ideig sikerült igazán eredményesen. Persze, ez nem azt jelenti, hogy azóta zsírt eszem zsírral, de tény, hogy kevesebb az elfogyasztott zöldség és a gyümölcs, mint a kihívás elején. Mondjuk erről te is tehetsz, Mr. Tél! Mindenesetre, köszönöm az évnek, hogy elvitt a Vegan Food Festre, a Legelő SalátabárbaHamburger Days-re a Millenárisba, a Café Five-ba és a Vegán Hamburger Estre a feketébe.

kaja

Büszke vagyok a teljesítményemre, és örülök, hogy megcsináltam. 🙂 Köszönöm azoknak, akik támogattak és elfogadták, hogy ez nekem fontos. Köszönöm azoknak, akik szerint ez egy hülye ötlet volt, vagy akik úgy gondolták, hogy nem fog sikerülni, mert ez csak még több elszántságot adott nekem, hogy tényleg sikerüljön. 🙂

Reklámok

316 km-rel a vége előtt (TTWC)

20161029_114443Már csak egy bérletnyi idő választ el a kihívásom teljesítésétől! 🙂 Sajnos most a következő bérletet még nem tudom megvásárolni, de remélhetőleg minél hamarabb sikerül, és meglesz idén a 2016 km. 🙂 Nagyon sok (jó, annyira nem is, szám szerint három) edzésről nem számoltam be nektek, ez most egy kis sűrítmény az utolsó alkalmakból. Mostanában másfél órákat szoktam tekerni alkalmanként, heti 1-2-3-szor. 1.590,75-nél tartottunk még október vége előtt egy héttel, a jelenlegi állás pedig 1.700,82 km! 🙂

Új rekord született 90 perc alatt (TTWC)

bibeaA héten sikerült 3-szor eljutnom a terembe. Az első 2 nap lustaságát a harmadik alkalommal próbáltam meg bepótolni, meg is lett az eredménye: új rekordot mentem! 🙂 40,26 km-t sikerült mennem a tegnapi nap, így az állás jelenleg 1.590,75 km. A lemaradás már csak 8 napnyi! 🙂 Most lesz csak igazán érdekes  a helyzet .. 😉

Újabb rekordok állítottam! (TTWC)

20160901_200932

Még ezen a héten sikerült, de csak most tudok elszámolni róla. 🙂 Aki instán követ, az már tudhatja: új rekordom született 1 órás biciklizésben. Az utolsó rekordom 27.99 volt, ezt emeltem meg most 28.69-re! Nagyon boldog voltam, hogy sikerült. 🙂 Összesen már 1.259,17 km-nél tartunk, amit még leírni is furcsa, nemhogy elhinni, hogy ezt mind teljesítettem már idén. 🙂

 

Augusztusi összefoglaló (TTWC)

20160831_111631Holnaptól szeptembeer! 🙂 Imádom a kora őszt, az egyik kedvenc időszakom az évben. Már csak 4 hónapunk maradt hátra, ami azt jelenti, hogy jelenleg 1.344 km-nél kellene tartanom. Sajnos a július és augusztus alatt elég nagy lemaradást felhalmoztam, de érzem, hogy a szeptember lesz az én hónapom! 🙂

Ma is egy órát töltöttem a teremben, szerencsére alig voltak. Ezt szeretem én! A kedvem is jobb volt, mint előző alkalommal, így most kicsit többet tekertem, 24,72 km-t.  A mai edzéssel együtt összesen 1.230,48 km-nél tartunk. Lassan lehet fogadni, hogy sikerül-e befejeznem időben a kihívásom vagy sem .. 🙂 Én pedig kezdhetek gondolkodni azon, hogy milyen egy éves kihívást válasszak 2017-re.

20160831_121849

Még semmi sincs ám veszve! (TTWC – 33. workout)

futimutiHaladunk bizony a kihívással! Legutóbbi alkalommal igyekeztem egy picit belehúzni és a szokásos 1 óra helyett most kettőt ültem a biciklin, így sikerült 47,17 km-rel hozzájárulnom a challenge sikerességéhez. Sok már nem hiányzik ahhoz, hogy utolérjem magam, jelenleg 875,43 km-nél járok. 🙂

Ha érdekel mi történt 827 és 875 között, katt a továbbra! 🙂

Bővebben…

TTWC – 10. workout

ttwc

Érezhető, hogy elindult a tavaszi szemeszter: semennyi időm nem jut a sportra, ami szörnyű. Ez volt a próbahét, jövőhéttől megpróbálok kicsit okosabban rendszerezni és akkor talán több időm jut erre is. A február egy nagyon bonyolult hónap lesz, de állok elébe! Jöjjön a tegnapi edzésem eredménye.

Bővebben…